Napi friss

Szulák Andrea megérezte édesanyja halálát: „Anya elment, amíg a színpadon álltam”

A színész-énekesnő megkapó őszinteséggel mesélt a veszteségéről.

Szulák Andrea története jó példa arra, hogy a színházi világ olykor bizony emberpróbáló helyzetek elé állítják a benne dolgozókat. A színész-énekesnő nemrég a Művészbejáró című műsorban idézte fel azt a napot, amikor elveszítette az édesanyját. Komoly döntést kellett meghoznia aznap: édesanyja mellett marad élete utolsó perceiben, vagy pedig kötelességét teljesíti a színházban. „Azt mondták az orvosok, anyu már nem biztos, hogy megvárja, hogy előadás után visszamenjek a kórházba, ha gondolom, inkább búcsúzzak el tőle most. Végiggondoltam, és elbúcsúztam tőle akkor, mert az a 900 ember, aki megvette aznap estére a jegyet, az az én magándrámámra nem kíváncsi, csak arra a drámára, amire jegyet váltott. Nagyon sok ember munkáját, napi fizetését kockáztattam volna azzal a döntéssel, ha érzelmi okokból azt mondom, hogy nem bírom… De ismerem magam, és nagyon sokat bírok.”

Nem emlékszik, hogyan jutott a színházba, sem arra, hogyan készült el az előadásra. Csak egyetlen pillanat maradt meg benne a mai napig, amikor a színpadon állva egy különös érzés fogta el: „Abban a pár másodpercben megéreztem, hogy a testből a lélek eltávozott… Az előadás utána hívtam a kórházat, és ahogy sejtettem, anya valóban elment, amíg a színpadon álltam.” Szulák Andrea lelkének megnyugvást jelent, hogy búcsút vehetett az édesanyjától, de úgy vált el tőle: majd úgyis beszélnek. Bevallotta, valójában azóta sem tud a veszteséggel mit kezdeni, abban a mentalitásban él tovább, hogy majd egyszer egy másik dimenzióban folytatják a beszélgetést, hisz annyi mesélnivalója van még neki. „Az anyámmal való kapcsolatom akkor ott, a kórházi ágyon nem szakadt meg. Ez a párbeszéd még nincs befejezve.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!