Napi friss

Tomán Szabinát saját zsűritársa sem kíméli: „A stáb csak néz, hogy én ezt tényleg hagyom”

A modellből lett üzletasszony hiába ül maga is az ítészek között, a kritikából neki is kijut.

Vasárnap, azaz március 17-én indul a TV2-n a Next Top Model Hungary, ahol a négytagú zsűri dönt majd a modellkedni vágyó lányok sorsáról: Axente Vanessa modell, Tomán Szabina üzletasszony, Merő Péter divattervező és Tombor Zoltán nemzetközi hírű divatfotós. Az ítészek nem ismeretlenek egymás számára, korábban dolgoztak már együtt, éppen ezért fordulhat elő, hogy Tombor Zoltán bizony nemcsak a műsorban szerencsét próbáló modellekkel kapcsolatban fogalmaz meg kritikát, hanem zsűritársaival szemben is. „Az egyik zsűritagot minimum 20 éve ismerem. Tombor Zoltán azóta szekál kedvesen, kritikusan, nem bántón, és amikor itt is simán visszaküld a sminkbe, mert nem bírja, hogy sok rajtam a műszempilla, akkor a stáb csak néz, hogy én ezt tényleg hagyom. Igaza szokott lenni. Majd meglátjátok a műsorban is” – írta Instagram-bejegyzésében Tomán Szabina, aki alig várja, hogy elinduljon a produkció.

Tombor, Axente, Tomán, Merő, a NTMH ítészei (Fotó: TV2)

Tombor Zoltán egyébként a modellből lett privát séf, Tombor Nelli férje közel 14 éve – előszeretettel fotózza is a nejét. A fotós Glamournak adott régi interjújából pedig kiderül, hogy nemcsak a szakmáját veszi véresen komolyan, de a humora is a helyén van. Amikor arról kérdezték, mi a kedvenc hétvégi programja Nellivel, a következő választ adta: „Rengeteget járunk mindenfelé hét közben is, így nincs nagy váltás, ha eljön a weekend. Sokat járunk parkba, ahol Nelli hangosan olvas nekem, mint a nyugdíjasotthonban.”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!