Napi friss

Babicsek Bernát édesanyjának szívszaggató vallomása – A zenész tudhatta, hogy meg fog halni

Megrázó interjúban beszélt fia halálának borzalmas részleteiről a színész édesanyja, Márta néni.

Elképzelni sem lehet, milyen fájdalommal él együtt Babicsek Bernát édesanyja azóta, hogy 2021 szilveszterén elveszítette a fiát. A színész főzni akart valamit, de elaludhatott az asztalnál. A konyhában rövidzárlat okozott tüzet, aminek a füstje megtöltötte a tüdejét, és a mérgezés végzetessé vált. Bernát csupán 41 éves volt, és az összes vizsgálat szerint makkegészséges, nem találtak semmit a szervezetében, ami arra utalt volna, hogy bódult állapotban lett volna, amikor kigyulladt a konyha.

Márta néni szörnyű állapotba került, amikor a tragédia részletei kiderültek, és világossá vált számára, hogy Bernát tudatában lehetett annak, hogy meg fog halni, de már nem tudott tenni semmit, mert lebénultak az izmai. „Meg vagyok róla győződve, hogy Bernátom ott feküdt, látta a villanyfényt, még tudatánál volt, mert tíz perc után még az lehetett, és minden erejét összeszedve jelezni akart, hogy én itt vagyok” – mondta zokogva a Fókusznak.

Az asszony úgy gondolja, elsősorban a biztonsági cég alkalmazottja a hibás, aki ha elvégezte volna a dolgát, Bernát ma is élne. De nem ment közelebb, nem próbált meg bejutni az ingatlanba még annak ellenére sem, hogy „erős horkolást hallott”, és a szellőzőn dőlhetett ki a füst. Bár az ügyben a nyomozást lezárták, a szülők úgy érzik, addig Bernát sem nyugodhat békében, míg nem derül ki, ki a felelős a haláláért. A szülők szerint a biztonsági őr magára hagyta a fiukat, miközben haldoklott, ezért döntöttek úgy, hogy újrakezdik a pereskedést. „Láttam a biztonsági őr testkamerás felvételeit. Mindössze két és fél percet töltött a háznál. (…) Azóta tudom, mert több biztonsági céggel is beszéltem, hogy ennek nem így kellett volna történnie. Ellenőriznie kellett volna a házat, amit nem tett meg, megvilágította, és ennyi történt, nyugtázta, hogy nem betörés történt” – mondta el az édesanya, és miután látta a felvételt, már nem keresett válaszokat. A család most már a biztonsági őrt perli.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!