Napi friss

Megrázta a sztárvilágot Babicsek Bernát tragikus halála

Lakástűz következtében vesztette életét.

Egymás után érkeznek a 41 éves korában elhunyt színészt, zenészt és harmonikaművészt gyászoló bejegyzések a közösségi médiában. A hazai sztárvilág tagjait letaglózta, hogy kollégájuk és barátjuk újév napján solymári otthonában lakástűz következtében életét vesztette, egy nappal azután, hogy Pokorny Liával még színpadra lépett a Centrál Színházban…

A színésznő Facebook-oldalán búcsúzott kollégájától. „Bernát! Nekem Te addig élsz, amíg világ a világ! Annyi ismeretlen fiókot nyitottál ki bennem, amiért nem tudok elég hálás lenni. Figyelni, keresni és számolni fogom a jövőben a fehér galambokat. Te velem leszel akkor is a színpadon, amikor látszólag nem vagy ott. Te a részem, a kollégám, a barátom vagy – nem hagyhatsz csak úgy itt. Nem vagyok hajlandó ezt tudomásul venni. Ezért megyünk tovább – Veled. Ebből nem engedek. Te az vagy, aki örökké él, és általad a zene és a LIAison” – áll a bejegyzésben.

Détár Enikő nem régóta ismerte Babicsek Bernátot, mégis elsők között emlékezett meg róla. „Nem akarom elhinni, és képtelen vagyok elfogadni. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból! Nem régóta ismerlek. Számomra egy szimpatikusan vívódó, tehetséges kolléga VAGY, a voltál szót nem tudom elfogadni. Ha ez a borzalom mégis igaz – jelenlegi hitem szerint –, pihenj, és gyere vissza egy ennél boldogabb életbe!!!” – osztotta meg a színésznő Facebookon.

Som-Balogh Edina remegő kézzel búcsúzott kollégájától. Mindketten szerepeltek a Barátok köztben. „Nem hiszem el… Nem tudom elhinni! Drága Bernát, Isten veled! 🙏Sosem feledem el a hangod… Téged!😢🖤🖤🖤Nincsenek szavak…” – tette közzé Instagram-oldalán.

Éliás Gyula még tanítványaként ismerte meg Bernátot. „Majd Te voltál a legszebb dalom, az Úgy lennék klipjének egyik főszereplője. Barátom voltál, sokak nagy kedvence. Bárcsak ezeket a sorokat soha nem kellene leírni” – írta Facebook-oldalán.

Tóth Vera az Instagramon búcsúzott a zenésztől. „Isten nyugosztaljon, te szép Babicsek Bernát…😔” – írta bejegyzésében, amihez Görög Zita is csak annyit tudott válaszolni: „Döbbenetes.”

Babicsek Bernát több színházban is dolgozott, többek között a Turay Ida Színházban is, a teátrum szívszorító sorokkal búcsúzott tőle. Felfoghatatlan, hogy nem vagy többé! Nem akarunk senkit helyetted, mert azt a színt senki nem tudja pótolni, amit Te hoztál közénk. Igazából színpadi színészként még csak próbálgattad tehetséges és erőtől duzzadó szárnyaidat. Mennyi lehetőség lett volna még! Mi lesz most nélküled?… Ma még nincs erre válasz. Egy biztos: a szárnyát próbálgató madár (Férfi, Művész, Zenész) ma végleg elrepült egy másik, egy jobb világ felé… Isten segítsen a szárnyalásban drága Bernát!” – áll Facebookon közzétett bejegyzésükben.

Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!