Napi friss

Lakatos Márk nem kímélte Kajdi Csabát, de azért dicsérte is

A két egykori jóbarát, úgy tűnik, továbbra sem ásta el a csatabárdot.

Kajdi Csaba és Lakatos Márk időről időre szájkaratéba bonyolódnak, pedig egykor kifejezetten jóban voltak. A legutóbbi emlékezetes csörtéjük Lakatos Márk Reggeliből való távozása után nem sokkal volt. Akkor az ország Cylája a tőle megszokott iróniával parodizálta ki Márk egyik TikTokon közzétett videóját. „Majd magyarázd el egyszer, hogy ebben a videódban, amit január elsején kiraktál, mi az az érték, amit föl szeretnél mutatni akkor, amikor egy volt barátodat – az egyik jóbarátodat, akivel most már lehet, nem vagytok olyan jóban – egy olyan pillanatában, amikor egy kicsit maga alá került, vagy amikor egy kudarcot él át, vagy csalódott, vagy amikor tényleg egy picit a padlóra került, még fogod, és úgy a földön, sebesülten még rugdosod egy kicsit… ” – reagált a véleményes paródiára a stylist.

Most újra lángra kaphat a köztük lévő ellentét, ugyanis Márk egy feladat keretében 1-től 5-ig terjedő skálán értékelt különféle kifejezéseket, fogalmakat vagy személyeket. És egyáltalán nem finomkodott, amikor Kajdi Csaba neve került terítékre. „A mi kapcsolatunk az egyes, amit megcsinált magából, az ötös. Emberileg meg most inkább nem mondám” – zárta rövidre Márk a Refresher videójában.

Kiemelt képek: TV2, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!