Napi friss

Üzentek a Story olvasói a TV2-nek – Őt akarják Tilla társának a Megasztárban

Elsöprő eredmény született a szavazáson.

Azzal a kérdéssel fordultunk a Story magazin olvasóihoz, kit látnának szívesen az idén visszatérő Megasztárban Tilla oldalán. Hiszen a TV2 műsorvezetője annak idején sosem egyedül vezette a népszerű tehetségkutatót. Az első három évadban Görög Zita volt a partnere, míg a negyedikben Szekeres Nóra, az ötödik és hatodik évadban pedig Liptai Claudia. És persze ha már show-műsor, nem lehet elfeledkezni Ördög Nóráról sem, aki először az RTL, majd a TV2 nagyszabású tehetségkutatóinak volt a háziasszonya.

A Story szavazásán több száz komment született, az eredmény pedig önmagáért beszél. Egy-két kivételtől eltekintve mindenki azt szeretné, ha Liptai Claudia vezetné a Megasztár Tilla társaként. Olvasóink véleménye nem váratlan, hiszen a két tévés duója párját ritkítja. „Nekem mindig ő lesz az életemben az első számú férfi kolléga, ezt vállalom – mondta korábban a Storynak Claudia. – Úgy jár az agya, és olyan humora van, mint senki másnak. Mellette sosem unatkozik az ember! Amikor együtt dolgoztunk, a legnagyobb szimbiózisban tudtunk együttműködni, és aztán az sem okozott törést a kapcsolatunkban, amikor a szakmai életünk két különböző helyre sodort minket. Bár igaz, nem szeretem őt más női műsorvezető oldalán látni, olyankor kicsit féltékeny vagyok. Persze ez csak vicc, de ahogy mondani szokás, minden viccnek a fele igaz.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!