Napi friss

Bay Éva első férjéről vallott

Az egykori tévébemondó házassága mindössze 13 hónapig tartott.

A Magyar Televízió egykori arca, Bay Éva nemrég magánéletéről és televíziós karrierjéről nosztalgiázott Rangos Katalin Heti Libazsír című műsorában. Többek között szó esett első férjével való kapcsolatáról is, ami jelentősen befolyásolta munkásságának kimenetelét. A férfi ugyanis ultimátumot adott a színésznői karrierről álmodozó Évának: vagy ő, vagy a főiskola. „Én főiskolára szerettem volna jelentkezni…” – fogott bele a mondandójába, mire Rangos Katalin közbeszólt: „És akkor őt, a házasságot választottad?” Mire Éva: „Hát hogyne… A szerelmet!” Mint mesélte, később az anyósa segített neki elhelyezkedni a munka világában, sok mindent kipróbált, de elmondása szerint leginkább csak sodródott.

Idővel merész gondolata támadt, és beadta jelentkezését egy televíziós csatornához, ahol hamar alkalmazták is a képernyőn. Időközben elvált az első férjétől, a frigy mindössze 13 hónapig tartott, de hamar új szerelemre talált a szakmájában. Több mint 20 évig  dolgozott odaadóan a képernyőn. Ráadásul ebben az időszakban ismerte meg második férjét, Marczali László operatőrt, aki jó házastárshoz illően mindenben támogatja, segíti feleségét, a legkevésbé sem korlátozza sokszínű ambícióit. A pár hosszú évek óta boldog, harmonikus kapcsolatban él, egy közös fiuk van, a szintén riporterként ténykedő László.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!