Napi friss

Singh Viki: „Elég volt az önmarcangolásából!”

Az énekesnőre hasplasztikája után hosszú gyógyulási idő vár, ő azonban állítja, megéri a szenvedés.

Singh Vikit nemrég dr. Krasznai Zsolt műtötte. „Jobb kezekbe nem is kerülhettem volna. Két hónapja ültünk le konzultálni, én voltam az első idén, akin ezt a beavatkozást elvégezte. Ennek is jó oka volt, ugyanis egyedül most volt erre időm, lehetőségem. Február 23-án már újra játszottuk a SIX-et a Madách Színházban, plusz készülök még egy nagyobb projektre is. Mellette tanítok, fellépésim vannak, máskor képtelenség lett volna túlesni rajta. De megtörtént, ráadásul hazánk legjóképűbb dokija műtött meg – neveti el magát. – Egy napot tartottak bent, és minden az én kényelmemet szolgálta. Otthon persze már kevésbé volt komfortos. Három napig segítséggel tudtam csak kimenni a mosdóba is, és felülni sem tudtam egyedül, de túl vagyok a nehezén. Estére még bedagad, és még pár hétig kímélnem kell magam, illetve kompressziós ruhát kell hordanom. Fél év a teljes gyógyulás, de mi az húsz évhez képest! És most nemcsak azt várom, hogy végre szép lapos legyen a hasam, hogy azt vegyek fel, amit csak akarok, hanem hogy megnyugodjon végre a lelkem. Egy életre elég volt az önmarcangolásából!”

Ebből nem csinál rendszert

„Szeretném hangsúlyozni, szó sincs arról, hogy innentől kezdve havonta járok majd plasztikáztatni – mondja mosolyogva az énekesnő. – Nem vagyok az a típus. A hasamat is csak azért műtettem meg, mert húsz éve zavart, és nem azért, mert felültem valamiféle divathullámra.”

Kiemelt képek: TV2, Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!