Napi friss

Koraszülöttként jött a világra a Barátok közt színészének kisfia: „Rohantam az anyatejjel egyik helyről a másikra”

Kiss Péter Balázs felesége, Kulcsár Viktória és a baba két másik kórházban volt pár napig.

Kiss Péter Balázsnak és Kulcsár Viktóriának nagy volt az öröme, mikor kiderült, hogy első lombikpróbálkozásukat siker koronázza, és úton van első közös gyermekük: a kis Lóránt. Arra azonban nem számítottak, hogy babájuk a 33. hétre jön világra 2023. 11. hó 11-én. Aznap Péter épp hazaért a kórházból, amikor a felesége hívta, hogy siessen, nemsokára megcsászározzák. „Bent voltam Lórival, amikor stabilizálták az állapotát, ha rossz helyen álltam, azt mondták, álljak arrébb, de nem zavartak ki, ami nagyon megható volt. Készítettek akkor hármunkról egy polaroid fotót, amit aztán betettek Lóri mellé az inkubátorba. Ez olyan emberi gesztus volt, ami szavakkal nem is kifejezhető” – árulta el a színész a Storynak. Mint mesélte, a kisbabát később átszállították a Szent János Kórház koraszülöttosztályára. „A Peter Cerny Alapítvány autója vitte át Lórit, a dolgozók kedvesek, együttérzőek, bátorítóak voltak, ami ebben a helyzetben sokat segített nekünk. Hiszen Viki pár napig maradt a Margit kórházban, a baba a Jánosban, én meg rohantam az anyatejjel egyik helyről a másikra.”

További részleteket a legfrissebb Storyban olvashatnak.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!