Napi friss

Hallgatott a kritikusokra: Rúzsa Magdi merész ruhájába most senki sem tudott belekötni

Az énekesnő bevállalós szettjeiért rajonganak a követői!
Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi hétvégén a Papp László Budapest Sportarénában adott duplakoncertet. A nagyszabású fellépésekre már hónapok óta készült, de ahogy azt a story.hu is megírta, voltak kételyei. „Valahogy, valami történt. Kicsit talán elbizonytalanodtam ebben az egészben. És miközben magamat kerestem – hogy egyáltalán van-e még létjogosultságom, tudok-e még egyáltalán színpadon álló ember lenni –, közben picit elvesztem. Azt sem tudtam, mit fogok csinálni az Arénában, és mi fog történni” – osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalára feltöltött videójában. De szerencsére az énekesnő végül legyőzte a bizonytalanságát és a tőle megszokott profizmussal állt színpadra a hétvégén.

Rajongói azóta elárasztották a közösségi oldalakat a gratulációkkal, és nem győzik dicsérni Rúzsa Magdi tehetségét a duplakoncert után. De a dicséretek nem csak Magdi produkciójára irányultak, hanem a koncerteken viselt ruhákra is. Míg 2023-as koncertje után sokan megjegyezték, hogy szettjei nem illettek egy háromgyermekes anyához, addig idén ruhakölteményeivel is elvarázsolta a rajongókat. Úgy tűnik, hallgatott a kritikusokra és 2023-as „mellényúlása” után most stílust váltott. Aréna koncertjén három különböző ruhában állt a színpadra, de a legkülönlegesebb, fekete Richard Demeter miniruhája volt, melynek szoknya része hatalmas rózsákból állt. Hozzá pedig fekete-fehér kesztyűt választott a drámai hatás érdekében.

A Cirkusz a világ tematikájú koncerthez tökéletesen illett ez a merész ruha:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rúzsa Magdolna (@ruzsamagdolna) által megosztott bejegyzés

A koncerten még két ruhát viselt, egy letisztult fekete és egy elegáns, arany darabot. Mindkettőben ragyogott!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szentes Noémi (@emy93_) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!