Napi friss

Vajna Timi teljesen felszámolta itthoni életét

Úgy tűnik, az a terve, hogy már soha nem költözik vissza Magyarországra.

Bár már hosszú évek óta a tengerentúlon él Vajna Timi, itthoni, budai villáját sokáig megtartotta. Tavaly októberben azonban mégis meghirdette a rózsadombi luxus ingatlant, amit a közösségi oldalán akkoriban így magyarázott: „Nem itt laktam Andyvel. Magamnak és a jövőbeli családomnak vettem ezt a gyönyörű, modern házat 2020-ban a II. kerületben, de mivel Amerikában töltöm az év nagy részét, nem akarom tovább fenntartani. Körülbelül háromszor aludtam benne tíz napot, szóval teljesen új.” A villát, amit annak idején 850 millió forintért vásárolt, végül nemrég 1.3 milliárd forintért sikerült eladnia, így potom 450 milliót nyert az adásvételen. Ez viszont egyúttal az itthoni életének teljes felszámolását is jelenti. Nagyon úgy tűnik, a nemrég újraházasodott örökösnő már nem fog hazatérni Magyarországra, legfeljebb csak látogatóba jön Magyarországra az itt élő családjához. Minden jel arra mutat, hogy kint képzeli az életét Amerikában, egészen pontosan Los Angelesben, ahol két éve egy 8,9 millió dollárért, azaz 2,5 milliárd forintért vásárolt luxusingatlanba rendezkedett be, Beverly Hills egyik legfelkapottabb részén. Timi nem titkolja, hogy boldogságához már csak egy dolog hiányzik: hogy végre édesanya lehessen. Szintén magyar származású férjével régóta próbálkoznak családalapítással, és bár sok csalódás érte őket a babavállalással kapcsolatban, amiről Timi a közösségi oldalán is nyíltan beszélt már, nem adták fel a reményt, hogy hamarosan hárman legyenek.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!