Napi friss

Szűcs Judith megdöbbent, amikor becsengetett a postás

Elképesztően kevés pénzből kellene tengődniük a művészeknek, ha nem vállalnának fellépéseket.

Legutóbb Szűcs Judith beszélt a Kiskegyednek a saját helyzetéről. Azt nem árulta el, mennyi nyugdíjat kap, azt azonban igen, hogy annak idején először 28 600 forinttal csengetett be hozzá a postás. Ebből pedig könnyen ki lehet következtetni, hogy az énekesnő még az emelésekkel is az egyik legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkező sztárok között van. Szerencsére a mai napig sok helyre hívják fellépni. Ahogyan Korda Györgyöt is. Ám amikor a popzenészek 2015 környékén először beszéltek a nyugdíjukról, a legendás énekes egyike volt azoknak, akik az akkor átlagosnak számított, nagyjából hetvenezer forintos nyugdíjhoz képest is nevetségesen kis összeget, 28 500 forintot kapott kézhez. Ez abban az időben éppen csak elérte a hivatalos nyugdíjminimumot.

A popnyugdíjak nagysága, vagyis inkább kicsisége rendre téma a sajtóban. Az ok többnyire ugyanaz. Az ismert hazai előadók ugyanis szinte az elsők voltak a szocializmusban, akik vállalkozni kezdtek. Ám arról, hogy ők mennyire voltak tisztában azzal, hogy nekik kell majd gondoskodniuk idős korukban is a megélhetésükről, nem szól a fáma. Ez az oka, hogy nem járt sokkal jobban Nagy Feró, Demjén Ferenc, Vikidál Gyula vagy éppen Zalatnay Cini sem. Ők azonban még mindig a sokat foglalkoztatott művészek közé tartoznak.

Azok azonban, akiket ma már nem hívnak fellépni, bizony komoly bajba kerülnek. Cini is attól tart, hogy eljön az idő, amikor erre a sorsra jut. Hatvanezer forint a nyugdíjam, gyorsan teszem hozzá, azért csak ennyi, mert sok zenésztársammal együtt hiába fizettünk nyugdíjjárulékot 1989-ig, nincs nyoma a rendszerben, így nem is számít bele a nyugdíjunkba. Az előadói jogdíjból is jön valamennyi pénz, de ha nincs havonta négy fellépésem, akkor nem tudok megélni” – árulta el a Mandinernek az énekesnő. Hozzátéve, amíg bír, énekel, de, hogy mi lesz azután, bele sem mer gondolni.

A színészek helyzetéről Szerednyey Béla nyilatkozott. Tavaly, a 65. születésnapján a Blikknek beszélt arról, hogy nem is számított túl nagy összegre, ám azt, hogy nyugdíja nem éri el a statisztikák szerinti átlagos mértéket sem, elkeserítőnek tartja. Mint fogalmazott, sok pályatársa jár hasonló cipőben. „Annak idején a színházak belekényszerítettek minket abba a helyzetbe, hogy vállalkozók legyünk. Igaz, hogy amit a járulékokon megspóroltak, annak egy részét hozzáadták a gázsinkhoz, amit persze feléltünk. Most ennek a következményei miatt jártunk pórul sok kollégámmal együtt! Akkora nyugdíjat kapunk, amiből nehéz lenne megélni!” – nyilatkozta.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/ fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!