Napi friss

A húga Tápai Szabináról: „Végre kezd olyan lenni a viszonyunk, amilyenről mindig is álmodtunk”

Néhány hónapja még a Viasat 3 párkereső műsorában kereste a szerelmet Tápai Andi, a Szingli vagy Svindli óta azonban nagyot fordult a világ vele.

Tápai Andi korábban meg volt róla győződve, hogy az emberek csupán végső elkeseredésükben keresik a kapcsolatot Istennel, ám ő éppen akkor került közel Jézushoz, amikor úgy érezte, élete legboldogabb, legsikeresebb korszakát éli.

Másodhegedűs a családban

Bár korábban sosem gondolta, hogy a hit segít rátalálni a lelki békéjére, hisz gyerekként sem ő, sem kézilabdázó nővére, Tápai Szabina nem kapott vallásos neveltetést. „A hit a családunkban szinte ismeretlen fogalom volt. Sosem beszélgettünk ilyen dolgokról, sőt egyáltalán nem hittem Isten létezésében. Anyukámmal ugyan mindig szoros lelki kapcsolatban álltam, ám apu zárkózottabb típus volt, a nővéremmel pedig nem igazán értettük meg egymást. Szabival korábban nem voltunk túl jó testvérek, teljesen más a természetünk. Ő egy cserfes, pörgős, csaj, én sokkal nyugodtabb, intellektuálisabb természet vagyok, még ha a külsőm másról is árulkodik – ismeri el Tápai Andrea. – Apuval pedig idővel kissé eltávolodtunk egymástól, mert az volt az érzésem, hogy neki csak Szabi van, mivel ő a híresebb, sikeresebb, én pedig amolyan másodhegedűs vagyok a családban. Sokáig harcoltam apukám szeretetéért, de mert ő nehezebben mutatta ki az érzéseit felém, egy idő után felhagytam azzal, hogy közelebb kerüljek hozzá.”

Andi szolidabb külsőre váltott (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Ördögi próbatétel

A családon belül akadtak nézeteltérései, Andi mégis úgy érezte, hogy teljes az élete. „Aztán öt évvel ezelőtt összesodort az élet egy hívő párral, aki teljesen máshogy viselkedtek és beszéltek, mint általában az emberek. Sütött róluk a boldogság, a szeretet és a kiegyensúlyozottság. – meséli a fiatalabb Tápai lány, és elárulja, úgy döntött, ellátogat a keresztény közösségbe, ahová új barátai jártak. – Sokszor próbáltam elmenni, de mindig történt valami. Hol az autóm robbant le, hol váratlanul beindult a riasztó. Persze ma már tudom, mindez nem véletlen: az ördög műve volt. Hatszor próbált megakadályozni abban, hogy kapcsolatba lépjek Istennel, de végül nem sikerült a terve.”

Keresztelő szertartáson merítkezett meg Andrea a gyülekezetben (Fotó: Archív)

A párkereső műsor főszereplője választottjától, Dejantól hallott újra a kereszténységről. „Ráadásul ő is pont abba a gyülekezetbe járt, ahová korábban többször is invitáltak. Ezt nagyon erős jelnek éreztem, és ezúttal el is jutottam. Tavaly júliusban vettem részt az első istentiszteleten, ahol katartikus élményben volt részem. Igazi fizikai és szellemi kapcsolatot létesítettem az Úrral, éreztem a jelenlétét. Láttam, éreztem, hogy milyen hibákat vétettem, mások milyen gyötrelmeket okoztak nekem. Mérhetetlen fájdalom, bűnbánat volt rajtam, majd amikor lelkileg megtisztultam, olyan szeretetet, békességet éreztem, amihez foghatót még soha nem tapasztaltam. Végül megszólított az Úr, és azt mondta, ’meg kell bánnod vétkeidet, és megbocsátani mindenkinek.’”

Imádkozik értük

Az élmény hatására Andi szívébe béke költözött. „Először apukámmal rendeztem a kapcsolatomat. Elmondtam neki, mennyire szeretem, hogy nagyon sajnálom az elvesztegetett időt. Szabival is végre kezd olyan lenni a viszonyunk, amilyenről mindig is álmodtunk, mert már más szemmel nézek rá. Lettek közös témáink, minden vasárnap együtt vagyunk, és helyreállt a béke közöttünk – érzékenyül el. – Mindenesetre én mindennap imádkozom a családomért!”

Kiemelt képek: Schumy Csaba, Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!