Napi friss

Elengedi Curtis kezét az RTL?

Nem lenne példanélküli a csatorna döntése.

A tavalyi évben alig volt olyan műsor az RTL-en, amiben ne láthattuk volna Curtist. Kezdődött azzal – még 2022-ben –, hogy győzedelmeskedett a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban, majd jött a 2023-as Nyerő Páros, amit szerelmével, Barnai Judittal megnyertek, aztán a The Voice, ahol coach volt, ezzel párhuzamosan pedig a csatorna legnagyobb őszi durranása, a Sztárbox – ahol felkészületlensége miatt az első körben kiesett. Úgy hírlik, Curtis az RTL vezető arcainak köréből is kikerül egy időre, információink szerint idén nem számol vele a csatorna. Ennek egyik sokat sejtető jele, hogy az RTL leigazolta a konkurens TV2-től Majkát, aki ráadásul nem egyedül érkezik a csatornához. Vele tart Pápai Joci is, akivel közösen megannyi műsort vittek sikerre. Gondoljunk csak a Sztárban Sztár leszek!-re vagy a Zsákbamacskára. Persze a Majka–Curtis duó is működőképes volt egykor, de inkább a zenei életben, a színpadon, és jól tudja mindenki, közös munkájuknak mi lett a vége… Szerettük volna megtudni az RTL-től, igazak-e a folyosói pletykák, miszerint Curtisszel idén nem számolnak, de azt a választ kaptuk, hogy „az RTL műsoraiból a megfelelő időben ki fog derülni, hogy kik a szereplői. Ez legyen meglepetés.” Bárhogy is legyen, a rappertől való búcsú nem lenne példa nélküli, korábban Gáspár Laci is hasonló sorsra jutott. Miután rengeteg műsorban láthatták őt az RTL nézői, a csatorna egy időre jegelte, és legfeljebb a Sztárbox vendégeként szerepelt a képernyőn.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Címkék:

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!