Napi friss

Király Linda az első szerelméről: „A mai napig összeugrik a gyomrom, ha rám ír”

A népszerű énekesnőn olyan mély sebeket ejtett első szerelme, amelyek máig nem gyógyultak be teljesen.

Király Linda immár 6 éve szingli. Vőlegényével 10 év után szakított, mert úgy érezte, teljesen új alapokra kell helyeznie az életét, és szembe kell néznie a még fel nem dolgozott traumáival. Ezekből a traumákból pedig sajnos kijutott neki bőven. Első szerelme mellett ugyanis még nagyon fiatalon megtapasztalta, milyen egy mérgező párkapcsolatban élni. „Ez még az első kapcsolatom volt. Ő egy nárcisztikus ember, enyhén szociopata vonásokkal. Az elején csak annyit vettem észre, hogy nem mertem elmesélni a sikereimet, mert tudtam, féltékeny lesz. Nem mertem elmondani dolgokat, vagy elmenni ide, vagy oda. Egy ponton már egyáltalán nem voltam önmagam. Mivel ő is szakmabeli volt, ha valami zseniális producerrel dolgoztam, inkább átadtam a helyem neki. És ez fokozatosan durvább lett: egyre jobban kontrollált és manipulált” – mesélte Linda a naphire.hu-nak.

Belátja, sajnos fittyet hányt környezete intelmeire a párjával kapcsolatban, mert fülig szerelmes volt. „Az ember, amikor benne van egy ilyenben, mindenféle kifogással megpróbálja elhitetni magával, hogy ez így rendben van. „Hiába szóltak nagyon sokan, nem hallgattam senkire. Nekem kellett rájönnöm. Lelkileg agyon kikészített, viszont rengeteg tanultam belőle” – vallotta be az énekesnő.

Mint mondta, a bántások ellenére is iszonyatosan nehéz volt kilépnie. „Az ilyen típusú kapcsolatok a legnehezebbek. Egy dolog felismerni, hogy gáz van, kettő: kiszállni meg elengedni. A mai napig összeugrik a gyomrom, ha rám ír, az van bennem, hogy visszatérek oda. Nagyon furcsa és nagyon nehéz elengedni.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!