Napi friss

Szinetár Dóra és Szandi – Friderikusz Sándor össze akarta őket ugrasztani

A két híresség már tiniként is óriási népszerűségnek örvendett.

Annak idején a média azt sugallta, hogy a két tinisztár, Szinetár Dóra és Szandi nem kedvelik egymást. Újságcikkek tucatjai jelentek meg róluk, és megpróbálták összeugrasztani őket. „Hírlapi kacsa volt, hogy rivalizálunk egymással. Friderikusznak akkoriban volt egy talkshow-ja Nyíregyházán. Szandit meghívta vendégnek, engem pedig telefonon kapcsoltak be a műsorba. Sándorral sokszor emlegettük azóta is ezt a beszélgetést, amit úgy próbált alakítani, mintha mi nem szeretnénk egymást, de ezt sehogy sem sikerült elérnie, mivel nem volt köztünk ellentét, sosem mondtunk rosszat a másikról. Szandi a vagány, rock and rollos vonalat képviselte, az én dalaim pedig – azt az egy, Buli után a takarítás című dalt leszámítva – intellektuálisabbak voltak, nem kifejezetten pörgős slágerek. Mindig elismertük egymás sikerét, és azon túl még szimpatizáltunk is egymással” – elevenítette fel Szinetár Dóra a Meglepetésnek.

Kiemelt képek: Olajos Piroska, RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!