Napi friss

Szinetár Dóra – Azt pletykálták, hogy rivalizál Szandival

Friderikusz Sándor műsora miatt indult a szóbeszéd, hogy egymással versengenek.

Szandi és Szinetár Dóra annak idején egyszerre robbantak be Magyarországon mint tinisztárok. Míg Szandi 12 évesen lett a Mini Tini popénekes-pályázat győztese, majd 1989-ben megjelent első albuma Kicsi lány címmel, addig Dóra 13 évesen lett országosan ismert a frissen megjelent lemezével. Bár egyidősek voltak, más stílusban énekeltek, így hamar kialakult a két tábor: voltak a dórások, és voltak a szandisok. Egy idő után szárnyra kelt a pletyka, miszerint a két fiatal énekes rivalizál egymással, ez pedig nem mástól, mint Friderikusz Sándortól indult. Fridinek volt akkoriban egy beszélgetős műsora, ahová Szandit és Dórát is meghívta, de csak előbbi ment el, utóbbi nem. A tévés nem hagyta annyiban, telefonon kapcsolta be a műsorba Dórát, és azt feszegette, hogy a két lány verseng-e egymással. Arra már Fridi sem emlékszik, mi lett a vége a dolognak, Szinetár Dóra így emlékezett a Geszti+ című műsorban: „Mi biztos, hogy nem mondtuk, hogy rivalizálunk, mert soha semmi bajunk nem volt egymással. Én Szandit világéletemben szerettem, még közös edzőhöz is jártunk” – mesélte, és bevallotta: ő maga is Szandi kazettáit hallgatta fiatal korában. Szerinte egyébként annyi különbség volt köztük már akkor is, hogy ő introvertáltabb személyiség.

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu; RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!