Napi friss

Így jótékonykodnak a Szerencsekerék sztárnyertesei

Vannak, akik maguknak is tartanak meg a zsíros milliókból, mások egy az egyben felajánlják a megnyert összeget.

A Szerencsekerék történetében már többször került híresség a végső döntőbe, és bizony nem egyszer milliós összegekkel távoztak a stúdióból. Nemrég például Muri Enikő nyert 6 millió 255 ezer forintot, és megígérte, annak egy részét jótékony célra ajánlja fel a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak. Gáspár Evelin korábban 8 millió 825 ezer forintot zsebelt be, ennek egy részét beteg gyerekeknek ajánlotta fel. Maksa Zoltán 7 millió 415 ezer forintos nyereményéből egy vérellátó alapítványnak juttatott.

Vannak azonban olyan sztárok, akik nemcsak a nyereményük egy részét áldozzák nemes célokra, hanem az egészet. Majka például közel hárommilliós nyereményét teljes egészében a Magyar Hospice Alapítványnak adta. Stohl András a begyűjtött két és fél milliós összeget teljes egészében egy árva gyerekekkel foglalkozó alapítványnak ajánlotta fel. Hódi Pamela több mint három millió forintot vihetett haza, és ő is a teljes nyereményt felajánlotta jótékony célra.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!