Napi friss

Különleges kapocs köti össze Pál Dénest és Szécsi Pált

Az énekes korábban olyan hitelesen bújt a néhai előadó bőrébe, hogy sokan kijelentették: Dénesben éledt újjá Szécsi Pál.

Immár több mint 10 éve lett „Magyarország Hangja” az akkor még a húszas éveinek elején járó miskolci fiú, Pál Dénes, akit akkor is sokan Szécsi Pál utódjaként emlegettek. Pár évvel később pedig az akkori Sztárban Sztár-szereplés miatt már nem is lehetett más a vélemény: az ifjú énekesben született újra a néhai előadó. Az pedig csodával határos egybeesés, hogy mindkét énekes ugyanazon a napon jött világra. Pál Dénes eddigi énekesi karrierje során megannyi alkalommal találkozott Szécsi Pál örökségével, énekelte dalait, mi több, a Sztárban Sztár műsorában még a bőrébe is bújt, és elénekelte tőle a Karolina című slágert. „Szívesen éneklem a dalait, és óhatatlan, hogy ilyenkor igyekszem egy kicsit átlényegülni, olyanná válni, mint korának talán legnagyobb sztárja” – meséli Pál Dénes.

Szécsi Pál egyénisége, sármja és hangja több millió ember szívét hódította meg, örvényként szippantotta be rajongóit, nem csoda, ha a ma előadóit is elvarázsolja, ha előveszik a legnagyobb slágereket, mint a Két összeillő ember, a Gedeon bácsi, az Egy szál harangvirág és a többi örökzöld. „Szécsi idén lenne 80 éves, ez alkalommal egy nagyszabású emlékkoncertet tartunk a Budapest Arénában, ahol kiváló társaimmal, Miller Zoltánnal, Nagy Sándorral és Serbán Attilával felidézzük a fiatalon elhunyt énekes legnagyobb, legismertebb dalait – mondja Dénes. – Ráadásul márciusban, pontosabban március 10-én, ami nagyon közel van Szécsi Pál születésnapjához, március 19-éhez, ami egyben az én születésnapom is – tette hozzá az énekes. – Persze ebből még nem kell messzemenő következtetésekre jutni, hisz, mondjuk, Bruce Willis és Kabos Gyula is ezen a napon született, és elég nehéz szoros párhuzamot vonni közöttük” – mondja nevetve Pál Dénes.

Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!