Napi friss

Áll a bál Harry herceg és Meghan Markle kislánya körül

A házaspár ismét a brit sajtó képviselőit fenyegeti, mert szerintük amit ezek a lapok állítanak, hamis és rágalmazó. Az alattvalók szerint mindkét fél viselkedése felháborító.

Több mint egy év telt el azóta, hogy II. Erzsébet örökre lehunyta a szemét, de azóta is újra és újra felizzanak botrányok, amelyek valamilyen módon a személyéhez köthetők. Talán mondanunk sem kell, hogy ezekben a botrányokban gyakran kap főszerepet Harry herceg és Meghan Markle is. A DailyMail a héten exkluzív cikkeket közöl a királynővel kapcsolatban, és egy bennfentesre hivatkozva arról írtak, hogy Erzsébet rendkívül csalódott volt, amikor megtudta, hogy Harryék a Lilibeth nevet adták kislányuknak, ami ugye a királynő beceneve volt kislány korától fogva. A forrás szerint azt mondta: „Nem az enyém a palota, nem az enyémek a festmények, az egyetlen dolog, ami az enyém, az a nevem, és most azt is elvették.”

A vita azért izzott fel a történtekkel kapcsolatban, mert Robert Hardman éppen III. Károly új életrajzának egyes részleteit közli a brit bulvárportál. Hardman azt mondja, hogy a néhai királynő személyzetének egyik tagja azt állította, soha nem látta még olyan dühösnek a királynőt, mint amikor megtudta, hogy a kislány a Lilibeth nevet kapta. A brit nemzeti műsorszolgáltató, a BBC királyi tudósítója, Jonny Dymond arról számolt be, hogy egy „palotai forrás” azt mondta neki, hogy Harry és Meghan soha nem kérdezte meg a királynőt arról, hogy gyermekkori becenevét használhatják-e. Dymond elmondta, hogy forrása vitatta azokat a jelentéseket, amelyek szerint a névről Harry és Meghan egyeztetett a királynővel, hogy elnyerje áldását.

A sussexi hercegi pár szóvivője azonban kitart amellett, hogy a királynő volt az első családtag, akit Harry felhívott régóta várt lánya születésének örömhírével, és azt is elmondta, hogy a királynő iránti tiszteletből Lilibeth-nek nevezik, hozzátéve, hogy ha a királynő nem támogatta volna ezt, akkor nem használták volna a nevet. Harryék ügyvédjükön keresztül eljuttattak egy levelet a BBC-nek és más médiumoknak is, amiben jogi lépéseket helyeztek kilátásba, mivel az az információ, hogy nem kértek engedélyt a királynőtől, hamis és rágalmazó, így pedig azt senkinek nem szabad megosztania. A BBC ennek ellenére nem hátrált meg. Sőt elkezdték pedzegetni, hogy Harryék már jóval a kis Lilibeth Diana megszületése előtt domainnévként regisztrálták a Lilibeth Diana nevet, ez pedig szemben áll azzal az állítással, hogy csak a királynő áldását követően döntöttek a kislány nevéről.

Annyi biztos, hogy senki sem érdemli meg, hogy a neve miatt botrányok kereszttüzébe kerüljön, főleg nem egy kislány, aki még képtelen megvédeni magát. Ezért sokan úgy gondolják, ez a csatározás mindkét fél részéről felháborító.
Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!