Napi friss

Katona Klári: „A körülmények nagyon kemények”

Hazánk egyik legsikeresebb énekesnője máig igen aktív a közösségi oldalán, még ha az utóbbi időben sokaknak úgy tűnhet, visszavonult.

Két évtizede valóban nem adott ki lemezt, jó ideje már nem dalain, hanem könyvein, cikkein, podcastjain keresztül fejti ki gondolatait: Másképp. Ezzel a címmel találhatók meg közösségi oldalai, ahol írásai ma is elérhetők. „Ahogy megy előre az élet, nem elvárható az embertől, hogy ugyanolyan legyen. A körülmények nagyon kemények, és nagyon sokszor azért kell kapaszkodni, hogy amiatt ne változzunk meg, hanem ki tudjunk tartani amellett, amit gondolunk… És bizonyos szükségszerű változásokat akkor is meg kell tenni az embernek az életében, ha az kívülről nem kap jó visszhangot. Lehet, hogy mást ért csalódás velem kapcsolatba, de az tudom, amit én változtattam, azt úgy szerettem volna csinálni” – mondta el az Abaházi Presszóban Katona Klári.

Mesélt a kezdetekről is, arról a 13 éves kamasz lányról, aki nem a szüleit, hanem a körzeti orvost, az iskolaigazgatót és a papot avatta be a tervébe, hogy énekelve szól majd az emberekhez. „Olyan volt az éneklés, mint a lélegzetvétel, olyan természetes. Akkor nem gondolkodtam a hatásokról, csak arról, hogy belül mi az, ami mozgat. És bár volt ember, aki szeretett volna eltanácsolni erről a pályáról, meg egyáltalán az éneklésről, és egy tehetségkutató versenyen azt mondta nekem, hogy mindenre gondoljon ez a kislány, csak az éneklésre nem, szerencsére ezek után is csak az éneklésre tudtam gondolni… Volt egy nagyon jó barátom, a körzeti orvos, aki egy nő volt. Hihetetlen erőteljes, megbízható, merész, nyílt, intelligens ember, akinek először elmondtam, hogy annak ellenére, hogy Ráckevén nagyon jó gimnázium van, szeretnék elmenni ének-zenei szakra tanulni Pestre. Aztán elmondtam az iskolaigazgatónak meg a papnak, és ők beszéltek a szülőkkel. Azért nem velük beszéltem először, mert ők ugyan tudták, hogy az éneklés utam lesz. De az ösvényt nem ismerték, az ösvényt én kerestem magamnak, és elfogadták.”

Nemcsak énekesként ért el óriási nagy sikereket, hanem iszonyatosan sok munkával az egykor sikerrel működő régi Matáv (ma Telekom) Adományvonal sikere is a nevéhez kapcsolódik. „Nagyon becsben tartom azt a sikert. Kilenc évig működött, 100 forintokból – annyi volt egy-egy hívás – 178 millió forint gyűlt össze. A legemlékezetesebb: az örökbefogadás, az a legnagyobb siker. Kétféle alapítványnak dolgoztunk. A nyitott és a zárt örökbefogadást segítőkért tettünk, és akik a nyitott örökbefogadásért dolgoztak, velük volt valami egészen különleges történet. Meg is maradt még utána is, évekig hívtak maguk közé. Ott nagyon sok mindent kellett megérteni az életről, máshogy is ahhoz, hogy lehessen értük tenni, de nagyon-nagyon sikerült” – mesélte a 70 éves énekesnő, aki Közelség című könyvében arról is részletesen írt, hogy bár saját gyereke nem született, 48 évesen megadatott neki is, hogy felnevelhessen egy kislányt.

Kiemelt kép: Sárközy Marianna/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!