Napi friss

Régóta dédelgetett álmát valósította meg Törőcsik Dani

Új fejezet kezdődött a tetoválóművész életében.

Nem is olyan rég még az Árulók – Gyilkosság a kastélyban körmönfont gyilkosaként borzolta a kedélyeket, most pedig egy fontos mérföldkőhöz érkezett a karrierében, ugyanis megnyitotta a saját tetoválószalonját. A szalon tervének ötletgazdájaként a megvalósítás minden egyes elemén rajta tartotta a szemét. „Ez a hely egy kicsit olyan, mintha a saját gyerekem lenne. A tetoválás minden fortélyát nyugaton tanultam meg, és teljesen más ez a szakma kint, mint amit itthon tudnak erről az emberek. Tévhit, hogy a  tetováláskészítés kimerülne a magyar közgondolkodásban élő börtöntetkós szalonnál, ahol ráadásul nem is túl kedves a tetováló. Ez ennél sokkál több. Egy művészeti ágként is értelmezhető. Régóta küldetéstudatom volt, hogy Budapesten olyan helyet hozzak létre, ahova nem csak itthonról, de külföldről is szívesen jönnek. Bízom benne, hogy hamarosan egyfajta tetoválóvárosként fognak majd Budapestre gondolni az emberek – mondta Dani a story. hu-nak a szalon megnyitóján, amire számos hazai híresség is kíváncsi volt.

Mohai Tamás és Tóth Szabi is kíváncsi volt a szalonra

Az újonnan nyílt hely azonban nem kizárólag tetoválószalonként fog működni, hanem egyfajta kulturális térként. „Egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahol a művész és a kreatív szakmának minden egyes szegmense képviseltetheti majd magát. Nagyon szeretném, ha esténként, amikor megnyitjuk, a bár részt megtöltenénk élettel és kreatív energiával – tette hozzá Dani.

Nádai Anikó volt az első „vendég”

Bíró Bea, Dani barátnője nagyon büszke párjára, és természetesen a megnyitón is együtt izgult kedvesével. Az elmúlt időszakban ő is minden energiáját a szalon megnyitására fordította, akárcsak Dani. Hamarosan azonban ők is pihenhetnek, és a közelgő karácsonyra koncentrálhatnak. „A szentestét mindketten a saját szüleinknél töltjük. Másnap pedig mindenki hozzánk jön, és főzöm a menüt, ami immár három éve ugyanaz: baconbe tekert csirke gombával. Dani pedig kiváló előételeket készít hozzá. Egyébként nem vagyok egy konyhatündér, de ez a menü a specialitásom – mondja nevetve Bea.

Nádai Anikó elkészült tetoválása

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!