Napi friss

Váratlan fordulattal ért véget az RTL sikerműsora

Azok nyerték a Sztárboxot, akikre a legtöbben számítottak. De még így is történt olyan fordulat, amivel senki sem számolt.

Több hetes ádáz küzdelem után a végéhez ért az idei év egyik legnépszerűbb műsora, a Sztárbox. A szuperdöntő talán legjobban várt meccse Molnár Áron és Rácz Jenő összecsapása volt. A két férfi találkozója azért is volt különösen izgalmas, mert mindketten brutális kiütésekkel a hátuk mögött jutottak a döntőbe. Míg Áron Frohner Fecót és Józan Lászlót kitüve jutott el idáig, addig Jenő Kabát Péterrel és az Istenes Bencével való összecsapása után került a legjobb kettőbe. A többség szoros mérkőzésre számított, ez azonban elmaradt, ugyanis a színész-aktivista olyan lendülettel lépett a ringbe, amellyel a séf nem tudta felvenni a kesztyűt. Néhány jól irányzott pontos találat után Rácz Jenő edzője úgy ítélte meg, tanítványa nem képes folytatni a mérkőzést, és az első menetben bedobta a törölközőt.  Tehát negyven másodperc alatt véget ért a Sztárbox legjobban várt döntője, így Molnár Áron szerezte meg a bajnoki címet a férfi középsúlyban. A hölgyeknél Berki Mazsi lett a végső győztes, ő Dobos Evelinnel mérkőzött meg – a színésznő döntős szereplése egyébként kérdéses volt, mert a mérkőzés előtti napokban kórházba került –, férfi nehézsúlyban pedig Brasch Bence diadalmaskodott Árpa Attila felett. Ugyan a Sztárbox idei évada befejeződött, azonban a rajongók örülhetnek, hiszen a műsorvezetők bejelentették: jövőre új évaddal tér vissza a műsor.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!