Napi friss

Fátylat borítottak a múltra – Hujber Feri és Holdampf Linda kibékültek egymással

A hazai színházi világba visszatért színész igyekszik mostanában mindenkivel rendezni az egykori sérelmeket.

Holdampf Linda és Hujber Feri kapcsolata hosszabb múltra tekint vissza, mint gondolnánk, hiszen tíz évvel ezelőtt mindketten a VIASAT3-on futó, A címlaplány című műsor zsűritagjai voltak. Akkoriban azonban kicsit sem volt zökkenőmentes a viszonyuk, komoly konfliktusuk volt.„Zsűriztünk ebben a tévéműsorban, és Feri egy kicsit túlhúzta. Bár akkor én is egy vehemensebb kis nő voltam. Keményen összeszólalkoztunk – emlékezett vissza a Reggeli vendégműsorvezetőjeként a stylist. „Ez egy félreértés volt – vette át a szót Hujber Feri. – Úgy tűnt, mintha én meg akarnék alázni egy versenyzőt, pedig pont azt akartam, hogy ő ne alázza meg saját magát. A végén, amikor szavazni kellett, volt egy olyan mondatom, hogy fekvő emberbe nem rúgok, és ezen iszonyatosan kiborult – magyarázta a színész. „Én pedig úgy éreztem, hogy meg kell védenem egy nő társamat – vágott közbe Linda. – Odamentem, és elharaptam Feri torkát. Durva volt. De már kibékültünk, úgyhogy nincs semmi probléma.” A színész örül, hogy sikerült tisztázni a félreértést, és mint kiderült, jó néhány embertől kért elnézést mostanában. „Minden ilyen alkalmat megragadok mostanában, ha valaki olyannal találkozom, akivel volt konfliktusunk. Szeretném ezeket elsimítani.”

Kiemelt képek: Trenka Attila; Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!