Napi friss

Mit keresett Puskás-Dallos Peti egy spermabankban?

Azt mondták neki, donor is lehetne...

Puskás-Dallos Peti évek óta tudatosan készül az apaságra, hiszen mióta megtalálta Bogit egyértelmű volt számára vele szeretne majd családot alaptani. A köztük lévő korkülönbség azonban 13 év, és tudta semmiképp sem szeretni sürgetni kedvesét a gyerekvállalás kérdésében, ezért megtette a szükséges óvintézkedéseket. „Elmentem egy spermabankba. Amikor megtaláltam életem párját, akkor ő 25 éves volt, én meg már a negyvenfelé közeledtem. Nem szerettem volna siettetni, legyen akkor gyerek, amikor ő is megérett rá, viszont arra is figyelnem kellett, hogy lehetőség is legyen erre. Ne az legyen, hogy miattam nem lehet. Ezért megvizsgáltattam magam. Azt mondták, donor is lehetnék akár – vallja be nevetve Geszti Péter műsorában az Adom a napomban. Peti egyébként nem hisz a klasszikus férfi-női szerepekben, ugyanúgy kiveszi a részét a házimunkából vagy éppen a baba körüli teendőkben, mint Bogi. – Vannak dolgok, amelyekben nem kell oldalakat választani. Ha például az én feleségem szeretne visszavonulni terhesség alatt, vagy a szakmáját háttérbe szorítani, akkor nekem meg kell teremtenem azt a helyzetet, hogy ezt kényelmesen meg tudja tenni” – mutat rá az énekes.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!