Napi friss

Szabó Erika a kisfia miatt még rétest is megtanult nyújtani

Október végén megszületett a Barátok közt egykori Tildájának kisfia. A színésznő és férje ezt az évet teljes egészében annak szentelte, hogy felkészüljenek a családbővülésre.

Mivel jó ideig nem kellett új szerepeket tanulnia a színházi bemutatókra, így máshol kamatoztatta energiáit. Például megtanult rétest sütni. A terhessége 38. hetében még lelkesen nyújtotta a tésztát. Nem csoda, hiszen a rétes egyik gyerekkori kedvence. Titkon abban bízik, hamar eljönnek majd azok az idők, amikor a kisfia tőle is a mama házi túrós rétesét kéri. „Eddig is sütöttem-főztem otthon. Ráadásul kifejezetten szeretek sütni. De az már egyértelműen a fészekrakó ösztönt jelzi, hogy most kezdtem el a régi családi receptek felé fordulni. Megtaláltam anyukám süteményes füzetét, amibe ő is akkor kezdte gyűjteni a recepteket, amikor várandós volt velem. És ahogy gyerekkorom régen elfelejtett kedvenceiről olvastam, rájöttem, hogy ezeket én is szeretném majd a kisfiamnak elkészíteni.” Mivel a füzetben szereplő többi édesség elkészítését is meg akarta tanulni, a nagymamájára is szüksége volt. „Egyetlen gond van csupán, hogy nálunk mama mindenre azt mondja: érzésre kell beletenni az ételekbe az alapanyagokat. Ezért a sógornőmmel összebeszéltünk, és mindig mérőedényekkel, mérleggel érkeztünk hozzá, hogy ’nyakon’ csípjük egy-egy közös sütésre. És mivel valóban sok a szabadidőm és az energiám, még videóra is felvettem a folyamatot. Remélem, másoknak is segítettem vele, hiszen sütni egyébként is olyan jó családi program. A terhességem utolsó harmadában egyébként is rákaptam az édes ízekre. Így mama megígérte, amint megszületik a dédunokája, azonnal újabb adagot süt a kedvemért” – mondta nevetve.

Nagymamája minden fortélyba beavatja (Fotó: Archív)

Szerencsére a színésznő állapota végig megengedte, hogy aktívan töltse az idejét. Amellett, hogy sokat olvasott és sétált a kiskutyájával, a lakás csinosítgatására is jutott ideje. A babaszoba hetek óta várja kis lakóját, még a babaruhák is gondosan kimosva, kivasalva sorakoznak a helyükön. „Azt hiszem, épp a türelmetlenségemet csillapítottam, erről a várakozással teli időszakról próbáltam minél tudatosabban elterelni a figyelmemet. Bevallom, most nagyobb rendet tartottam, mint amikor dolgoztam. A színházi próbák ideje alatt azért elő-előfordult, hogy éjjelente, lefekvés előtt már nem mosogattam el. Akkor az is az életünkhöz tartozott. Hozzáteszem, egy kiskutyával azért a porszívózást akkor sem tudtam elodázni, maximum egyetlen napig” – jegyezte meg nevetve.

Erika nem tagadja, élvezi, hogy élete a nagyon nyugodt, lecsendesedett korszakába ért. Az, hogy a varrás alapjait is most tanulta meg, nem véletlen. „Azt hiszem, a varrás alatt döbbentem rá leginkább, hogy egy ilyen munka mennyire ki tud kapcsolni. Úgy terveztem, hogy a babakelengyéből is több dolgot saját kezűleg készítek. Végül főleg kismamaruhákat szabtam és varrtam, és látva az árakat, örültem, hogy mennyit spórolok. Egész jól belejöttem a végére” – árulta el.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!