Napi friss

Alekosz váratlan kitálalása: „Rékának nagyon tetszett Kucsera Gábor”

Nem csitulnak az indulatok a görög valóságshow-hős és korábbi barátnője között, most meglepő dolgokat állít a nőről.

Az Ázsia Expressz versenyzőpárosának kapcsolata azok után mérgesedett el talán visszafordíthatatlanul, hogy Réka egy néhány nappal ezelőtti interjúban elmondta, végleg szakított a göröggel, és nem igazán lát esély a békülésre. „Sok sérelmem van vele kapcsolatban. Valójában már odáig jutottam, hogy akkor is elgondolkoznék, hogy szeretném-e, ha ő most egy virágcsokorral esedezne. Hiszen erre nagyon sok lehetősége lett volna, de nem élt vele, és valójában nem is szeretne élni vele. Én viszont ezt tovább nem tűröm. Úgy érzem, hogy visszaélt a szeretetemmel, és ez nekem már nem fér bele” – vallotta be Lakatos Levente podcastjében.

Alekosz sem maradt sokáig tétlen, egy másik beszélgetős műsorban döbbenetes dolgokat mond a kétgyermekes édesanyáról. „Amikor nem forgott a kamera, Réka folyamatosan összejárkált a többiekkel: folyton medencézni, szaunázni, inni akart velük. Minden este le volt részegedve, jobban, mint én. Csak azért vettem részt ezekben a partizásokban, mert nem akartam, hogy Réka valamibe belekeveredjen – meséli a valóságshow-veterán. Ez még nem minden. Alekosz szerint ugyanis játékostársának egyáltalán nem volt közömbös a világbajnok kajakozó. – Rékának nagyon tetszett Kucsera Gábor. Ezt nem is rejtette véka alá. Sokat voltak együtt és kettesben. Én azért voltam mindig ott, hogy ellenőrizzem és visszafogjam őt, nehogy valami történjen köztük. Lehet, hogy féltékeny is voltam, meg akartam akadályozni” – derül ki a beszélgetésből.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!