A Ridikül című műsor vendége volt Fresh Andi. Az adás témája a nőiesség megélése volt, amiről az énekesnő egy elég különleges aspektusból mesélt: hogyan változtatta meg a nőiességét, saját nőiességéhez való viszonyát a mellrák, amivel meg kellett küzdenie. „Rögös volt az út, amíg ide elértem, de úgy érzem, hogy valahogy megjöttem, megérkeztem, mind a belső harmóniát, mind a körülöttem lévő dolgokat, az otthonomat, a férjemet tekintve. A szakmámból adódóan nagyon sokáig kifelé éltem, ami normális abból a szempontból, hogy fiatal lányként, aki sikeres, középpontban él, mindenki megismeri, valahogy a külsőségek sokkal fontosabbak voltak, mint a belső értékek. Volt, hogy eszerint választottam társaságot, akár partnert is. De az élet mindig megoldja a dolgokat, és helyre billenti ezeket az egyensúlytalanságokat. 2021-ben, amikor nálam diagnosztizálták a mellrákot, az egy nagyon durva ébredés volt. Közhely, de amikor az ember örül mindennek, eleve annak, hogy él, hogy létezhet ezen a bolygón, és a szerettei körében lehet még nagyon-nagyon sokáig, bízzunk benne, akkor nagyon sok minden megváltozik.”
A műsorvezető azt firtatta, hogy a betegség útján vajon elveszik-e a beteg hölgyek nőiessége. „Én ezt nagyon rosszul éltem meg. Én mint nő ott teljesen elvesztem valahol az éterben. Amikor a férjem vágta le a hajamat. (…) Próbáltuk ezt viccesre venni. Ő Gedeon bácsiskodni szeretett volna: mondta, hogy próbálj ki többféle frizurákat, de nem sikerült, én végigbőgtem az egészet – mesélte Andi. – Nagyon érdekes, mert ez is kétoldalú dolog. Én megszűntem nőként létezni. Nem vettem le a tükröket otthon, de bárhova mentem, azt láttam: ez nem én vagyok, eltűnt a ragyogás a szememből, amit én mindig láttam. (…) Viszont találkoztam olyan sorstárssal, aki pont kopaszon, haj nélkül látta meg magában a nőt. A betegségem után, amikor elkezdett nőni a hajacskám, anyukámnak napi szinten küldtem a fotókat róla, hogy ’nézd meg, mennyit nőtt a hajam.’ Semennyit, de én láttam, hogy jönnek azok az apró kis szöszök – magyarázta az énekesnő, aki korábban nem volt kibékülve göndör hajával, mindig egyenes tincsekről álmodott, de a betegség után megtanulta szeretni azt, amit a természettől kapott. – Nagyon szeretem magam, megtanultam szeretni magam, és megtanultam teljes egészében elfogadni magam. Oké, most is van rajtam 4-5 kiló súlyfelesleg, oké, én látom a kis ráncaimat a szemem környékén: a múltamat látom még bennük, talán ez a hozománya az egész betegségnek. De mindegy, mert megtanultam magam teljesen elfogadni. Ez egy út volt. Amikor a kemoterápiás kezelőbe megy az ember, ott nincs egó, teljesen mindegy, hogy milyen státuszú életet élsz, milyen a társadalmi rangod. Ott az egó megszűnik. Talán azt kellene mindenkinek megtanulnia, hogy az egót lejjebb rombolja, mert ezáltal nyílnak meg olyan kapuk önmagad felé, amik által teljesen elfogadod önmagad.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
