Napi friss

Vastag Csaba exét ünnepelte az RTL

A színésznőt váratlanul érte, ami történt.

Amíg Vastag Csabát és új párját, Vastagné Domján Evelint esténként a Nyerő Párosban láthatják a nézők, addig az énekes volt szerelmét, Görgényi Fruzsinát a Reggeliben köszöntötte a csatorna. Az X-Faktor felfedezettje és a színésznő több mint öt évig alkotott egy párt, kapcsolatuknak a hírek szerinte az vetett véget, hogy az énekes még nem állt készen a családalapításra – ezt később cáfolta az Barátok közt egykori színésznője. A dolog érdekessége, hogy Csaba az Evelinnel való megismerkedését követően már nagyon hamar gyermekvállalásról, hosszú távú célokról beszélt. A színésznő azóta túl van a nehéz időszakon, terapeuta segített neki az önmagával kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Többek között erről is mesélt a reggeli műsorban Fruzsi, aki a mai napon töltötte be a harmincnegyedik életévét. Sikerült meglepni a Farm VIP egykori versenyzőjét, ugyanis a Reggeli műsorvezetői eljátszották, hogy elfelejtették a születésnapját. Később Papp Gergő a kezében egy tortával köszöntötte Fruzsit. „Olyan régen kaptam tortát. Én bevettem, hogy elfelejtettétek, nagyon jól eljátszottátok!” – mondta Gergőnek és Peller Mariann-nak.

Kiemelt kép: rtl.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!