Napi friss

Igaz volt a súlyos vád – A Nyerő Páros versenyzője négy hónapra tönkretette a családját

Boráros Gáborról tegnap írtuk meg, hogy megcsalta közös kislányukkal vajúdó menyasszonyát. Most közösen, őszintén idézték fel életük legnehezebb időszakát.

Szinte csak most startolt el a Nyerő Páros, de a pároknak már most olyan feladatokkal kell szembenézniük, amikre maguk sem számítottak. A legutóbbi adásban kíméletlen őszinteséggel vallottak a kapcsolati problémáikról, majd’ mindenkinél eltört a mécses. Boráros Gábor és Jákli Mónika története volt talán a legmeghökkentőbb, akik elárulták, hogy majdnem szakítottak a közös gyermekük, Zora születésénél.

„Nekünk volt egy nagyon mélypontunk a Gáborral, amikor… – ezen a ponton elcsuklott a hangja Mónikának, és sírásban tört ki, majd erőt vett magán, és megpróbálta felidézni az akkor történteket.  – Amikor megszületett a Zora, mi nem voltunk együtt négy hónapot, mert amikor kórházban voltam, akkor tudtam meg, hogy a Gábor nem volt hozzám hűséges. Ezt nem is tudom, hogy hogy éltem túl – magyarázta Mónika, aki éppen a szülőszobán vajúdott, amikor párja félrelépett. – Mindent megadnék, hogy ezt a részt kitöröljem az életemből, mert ez egy annyira fájdalmas időszak volt, hogy tényleg nem tudom, hogy ezt hogy éltem meg egyedül.”

Gábor ezen a ponton átvette a szót menyasszonyától, akinek láthatóan nehezére esett beszélni erről. „Nem is tudom, hogy hol kezdjem… Tettem sok rossz dolgot, de ez a legrosszabb hibám, amit elkövettem ellene. Nem csak ellene, hanem saját magam és a saját családom ellen. Biztos, hogy az is egy rossz élmény lehet, ha valakire azt mondják, hogy szétszed egy családot, de milyen az, hogy ha magadra mondod azt, hogy szétszedtem a saját családom? Én ezt majdnem megtettem. Ő kitartott még ezek után is, és egyáltalán nem a gyerek miatt. Ha nem is lenne gyerekem, akkor is őt szeretném a világon a legjobban – vallotta be a sportoló, aki mai napig nem heverte ki, hogy mit tett kedvesével.

Kiemelt kép: rtl.hu/Nyerő Páros

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!