Amatőr színész szülei az Újpesti Munkásotthonban szerepeltek néhány előadáson, amelyre lányuk, az 1929-ben született Váradi Hedvig is ellátogatott néhányszor. Itt kezdődött legnagyobb szerelme a színpad és közte. Talán nem véletlen, mert nemcsak gyönyörű, hanem tehetséges is volt, 18 évesen elsőre bejutott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Szemes Marival, Psota Irénnel, Berek Katival, Horváth Terivel és Soós Imrével járt egy osztályba.
Itt érte az első szerelem is az ötvenes évek elején, nem is akárkibe, tanárába, a nála egy évtizeddel idősebb, 32 éves Bessenyei Ferencbe szeretett bele. Az érzés kölcsönös volt, olyannyira, hogy Bessenyei lemondott tanári állásáról, etikátlannak tartotta, hogy tanítson, miközben egy diákjával él együtt. A színész ekkor házas volt, de Hédi miatt elvált, igaz, csak 1959-ben. Utazgattak, mindenhova együtt jártak, hajót építtettek, amely a Hedvig nevet kapta, valósággal lubickoltak a boldogságban. Váradi Hédi családja szerette, befogadta az elvált férfit, habár mindenki tudta róla, hogy a női nem nagy rajongója. Mégis Hédi lépett félre: belehabarodott színpadi partnerébe, Darvas Ivánba. Hogy még kacifántosabb legyen a sztori, Darvas abban az időben Tolnay Klárival élt együtt. Végül helyre rakták a dolgokat, és mindenki maradt az eredeti partnerével. Ám valami eltört Bessenyeiben. 1961-ben elvette feleségül Váradit, ám két év múlva elvált tőle, és egy miskolci színésznőt vett nőül. A színésznő már 1962 decemberében úgy nyilatkozott, ebben az évben azt tanulta meg, hogy egyedül is elég erősnek kell lennie.
A színpadon vigasztalódott, 1963-ban átszerződött a Nemzeti Színházba, amelynek élete végéig tagja maradt. Sokat filmezett és szinkronizált, ő volt Irma a Frédi és Béniben, valamint Szerénkének is a hangját kölcsönözte a Frakkban. Díjazták, jó szerepeket kapott, rádiós műsort vezetett, óriási sztár volt. Erre egy példa: hogy alakját megőrizhesse, külön neki őrölt speciális búzából sütötték a kenyerét. De nincs hír arról, hogy valaha is rátalált volna újra a szerelem. Ez fájt neki, de ez semmi nem volt ahhoz képest, ami várt rá. Máig nem derült ki, hogy miért, szakmai féltékenység, esetleg hogy visszautasított egy magas pozícióban lévő férfit, de ejtette a kultúrpolitika. Olyannyira, hogy Both Béla, a Nemzeti Színház akkori igazgatója egyre kevesebb és kisebb szerepet osztott rá. Aztán semmit. Hat éven át csak a fizetéséért ment be a színházba. Bár olykor szinkronizálhatott, a színésznőt emésztette a mellőzöttség, főleg, hogy nem igen értette az okát. Később Both Béla utóda sem osztott rá szerepeket. Az, hogy a legmagasabb helyről intézték a mellőzését, mutatja, hogy az önéletrajzi könyvét nem tudta kiadatni. Az egyik kiadó megvette a jogokat, a kéziratot is megkapták, de hirtelen visszavonta az ajánlatot. A másik kiadó vezetőjét pedig gyorsan leváltották, mielőtt kiadhatta volna a kötetet.
Időközben vett egy parasztházat Gánton, ide húzódott vissza, filozófiai könyveket olvasott, és itt ápolta nagy beteg édesanyját. Végül föntről kegyelmet kapott: 1983-ben újra színpadra állhatott. Ekkorra azonban a lelkileg összetört asszonyt már megtámadta a gyilkos kór, a rák. Elvállalta a szerepet, talán tudta, az utolsót, és közben visszautasította az orvosokat, akik meg akarták operálni. Váradi Hédi 1987-ben a színpadon lett rosszul, onnan vitték a Gyáli úti kórházba. Ott is hunyt el, talán a rákba, talán a mellőzöttségbe, mindenesetre túl korán, 57 évesen.
Kiemelt kép Archív/fotocentral.hu
