Milyen étkezési és sportkultúrát hoz otthonról, Jászberényből?
Rubint Réka: Zsíros kenyeret ettem fánkkal. (nevet) A sport pedig kifulladt a heti 1-2 testnevelésórában. De mozgásból egyébként nem volt hiány, mert szüleim a mezőgazdaságban dolgoztak, és a testvéremmel sokat segítettünk nekik. A munkából hazaérve pedig otthon folytatódott minden. Gondozni kellett a fóliasátrakat, a szezon után pedig indult a földek megművelése. Gyomláltunk, kapáltunk, szedtük a termést, és vittük a piacra. Egy soha véget nem érő folyamatban voltunk. Nyilván ez nem összehasonlítható a sporttal, de azért nem lazsáltunk.
Akkor hogyan történhetett, hogy az egészséges életmód koronázatlan királynője lett?
R. R.: 13 éves lehettem, amikor elkezdtem odafigyelni a táplálkozásra, és a nappali közepén különböző tornagyakorlatokat csinálni. Jó húsban lévő tinédzser voltam, az átlagosnál kicsit molettebb, és az életmódváltásnak köszönhetően 1 év leforgása alatt sokat fogytam. A vékonyságom mellett az állóképességem viszont nagyon rossz volt. Emlékszem, az egészségügyi szakközépben a tesitanárom 15 évesen meg akart buktatni, mert egy métert nem tudtam lefutni, és egy tisztességes fekvőtámaszt sem tudtam megcsinálni. Kegyelemkettest kaptam az egyébként kitűnő félévi jegyeim mellé. Akkor ott eldöntöttem, hogy változtatok és elkezdtem úszni, futni, erősíteni, így év végére 4-es lettem. Ekkor vált szenvedélyemmé a sport, éreztem meg a hatalmát, és azt a lelki kapaszkodót, amit nyújtani tud.
Ki volt a minta, kitől örökölte ezt az elszántságot?
R. R.: Édesapám volt ilyen, mint én. Ő sem ismert lehetetlent. Amit a fejébe vett, azt kitartó, következetes munkával végigvitte. Épp olyan kifogyhatatlan energiákkal rendelkezett, mint én!
Azért van olyan, hogy elfárad?
R. R.: Ritka, de van, és olyankor szeretek picit elvonulni, olyankor különösen nagy szükségem van a töltődésre. Tavaly nyáron, amikor hétvégente 1200-1400 kilométert utaztam az ország különböző pontjai között, és 5-7 fellépést tartottam, volt olyan, hogy egy hétvége után csak ültem, és potyogtak a könnyeim a fáradtságtól. Még egyszer nem szeretnék idáig eljutni. Erre az évre elhatároztam, hogy megtanulok egy kicsit kevesebbet dolgozni. Meg kell tanulnom odafigyelnem magamra, és megadni a testemnek is azt a fajta pihenést, amire szüksége van.
Ezek szerint picit behúzta a kéziféket.
R. R.: Igen. Amit úgy kell elképzelni, hogy míg korábban tartottam napi 4-5 aerobikórát, most elég a heti 4-5. Persze emellett lehet, hogy elmegyek egyet kondizni vagy futni, de már nem viszem túlzásba. Már nem kelek fel mindennap hajnali 4-kor, hogy futni menjek. Ettől függetlenül mindig fontos marad, hogy jó formában legyek, de már nem központi kérdés a külsőm, mint fiatalabb koromban. Már nincs bennem kényszeresség. Nehéz volt idáig eljutni, és belátni, hogy a kor előrehaladtával egyszerűen több idő kell a regenerálódásra.
Mi a legnagyobb álma az életben?
R. R.: Alig várom, hogy néhány év múlva sokunokás nagymama legyek. Hogy a házunk legnagyobb bútordarabja az étkezőasztal legyen, ahová sorban leültetem a kicsiket, és mindenkinek azt főzöm, amit csak szeretne. Megtanítom majd az unokáimat arra az étkezési kultúrára, amiben hiszek. Szeretném, ha boldog, önfeledt gyerekkoruk lenne, és tudatos felnőtté válnának. A menyeim pedig remélem, hogy a legjobb barátnőim lesznek, mert a fiaimhoz egyszer majd rajtuk keresztül vezet az út. Igyekszem majd a legjobb anyós lenni, és ha kérik a tanácsom, mindenben a segítségükre lenni.
Szép jövőkép. Kívánom, hogy Norbival egyszer boldog nagyszülők legyenek.
R. R.: Köszönjük. Azt gondolom, bár sok nehézség volt, van és valószínűleg még lesz is az életünkben, együtt mindenen mindig sikeresen túljutunk. Az élet már többször is megmutatta, hogy nincs lehetetlen. Számomra a család a legfontosabb egység. A legerősebb pajzs, ami mindig, minden helyzetben biztonságot nyújt. Biztonság és szeretet – minden, amit egy szülő és nagyszülő a gyerekeinek és az unokáinak adhat.
A cikk eredeti formában a Story sztárdiéta különszámában jelent meg.
Kiemelt kép: TV2
