Napi friss

Trokán Nóra – Elhamarkodott kijelentést tett az RTL tehetségkutatójában

A színésznő hétvégén debütált a The Voice ítészeként.

Hétvégén debütált az RTL tehetségkutató műsora, a The Voice. A megújult formátum és az extravagáns díszlet mellett az ítészekről is érdemes szót ejteni. Miklósa Erika, Manuel és Curtis mellett Trokán Nóra is helyet kapott a zsűriszékben, aki rögtön kijelentette, hogy nem fog kesztyűs kézzel bánni a versenyzőkkel. „Szerintem én leszek a legszigorúbb – szögezte le válogató első perceiben. – Nem tudom, hogy Manuel mit tartogat, de szerintem én is szőrösszívű leszek.” Úgy tűnik, a színésznő magabiztossága gyorsan elillant, hiszen épphogy elkezdődött az első produkció, a keze máris a piros gombon landolt, ami bizony egyet jelenthet: biztos továbbjutást. Ám amikor megfordult a szék, csak akkor látta, hogy a tizennégy éves Dani János énekel a színpadon. A fiatal tehetség annyira meghatotta a színésznőt, hogy könnyeivel küszködve, állva hallgatta végig a produkciót. A műsor további részében nyoma sem volt a kezdetekben megígért szigornak, Nóri szinte minden versenyzőnek bizalmat szavazott.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!