Napi friss

Koltai Róbert: „ Kedves színésze voltam Andy Vajnának, de sok vitánk volt”

A színészre és Kern Andrásra annyira megharagudott a néhai filmproducer, hogy faképnél hagyta őket egy forgatáson.

A miniszter félrelép, Sose halunk meg, Hyppolit  – a címeket olvasva rögtön beugrik Koltai Róbert neve, aki a színészi pálya mellett rendezőként is megállta a helyét. Egy ideje azonban mindkettőről letett, az elmúlt időszakban önálló estjeivel szórakoztatja a közönséget. „Elég sok helyen lépek fel. Megpróbálom a szép és jó oldalát látni mindennek, ami velem történt, történik és ami történni fog – osztotta meg a Heti Libazsír vele készült adásában, majd hozzátette, hogy bár már letett a rendezési ambícióiról, volt időszak, amikor a szakma legnagyobbjával, Andy Vajnával dolgozhatott együtt. – Én a Vajnának kedves színésze meg rendezője voltam. Mai napig is A miniszter félrelép a legnézettebb magyar film az utóbbi huszonöt évben. Nagyon szeretett minket a Kern Andrissal.”

Andy Vajna, Koltai Róbert és Kern András (Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu) 

A színészóriás szerint valamit nagyon tudott a filmproducer, azonban sokszor nehéz volt vele a közös munka. „Sok vitánk volt. Nem volt mindenben igaza. Azért azt el kell mondani, hogy valamiben nagyon nagy volt: fizikailag.” Mint Koltai mesélte, Vajna képes volt puszta kézzel besegíteni egy-egy akciójelenetnél, ha a stáb nem tudta megoldani. Egy forgatásnál persze elkerülhetetlenek a nézeteltérések, ebből nekik is akadt bőven. „Amikor összevesztünk – forgatás közben mindig van valami összecsapás –, akkor az Andris mondta neki, hogy ’Miért nem mész vissza Hongkongba?’, mire két nap múlva ott hagyott minket, hogy csináljuk akkor egyedül, és kiment.” Ezek az összezörrenések nem tartottak sokáig, hiszen szakmailag felnéztek egymásra.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!