Hazai sztár

Andy Vajna: „Csináljunk ebből filmet!” – 25 éves A miniszter félrelép

Az alkotók és a szereplők most megosztanak néhány érdekes, izgalmas részletet az évforduló alkalmából.

Koltai Róbert és Kern András Ray Cooney színdarabja alapján rendezett ikonikus vígjátékának sikerét 25 éve egyetlen magyar film sem tudta felülmúlni. A felvételek különleges körülményei különleges fegyelmet kívántak meg a stábtagoktól. „Emlékszem, a forgatások úgy zajlottak, hogy nem volt szabad hangot kiadnia a stábnak – meséli a film egyik rendezője, Koltai Róbert. – Még a legviccesebb jelenetek rögzítésekor se nevethettünk a műteremben. Ez azért volt fontos, mert élőben vettük fel a hangot, amin nem hallatszódhatott semmiféle háttérzaj a színészek szavain kívül. Ez viszont megnehezítette a rendezői munkát, mert amikor a humorosnak szánt jeleneteket vettük fel, nem volt visszajelzés arról, hogy ami történik a kamera előtt, tényleg vicces-e. A színházban ez másképp van, ott azonnal vissza­jelez a közönség: vagy nevetnek, vagy csönd van. Akkor nyugodtam meg, hogy jó úton járunk, amikor a hullát alakító Gáspár Sándor feje a forgatókönyv szerint koppant egy asztalon, és hatalmas nevetés tört ki a tiltás ellenére. Mindenkiből kiszakadt az őszinte, sugárzó nevetés.”

„Aznap éjjel megszerezte a jogokat”

Bár nem lehetett hangoskodni, egynél többször tört meg a csend. „A liftjelenetnél – ahol jelen volt Reviczky­ Gábor, Koltai Robi, Dobó Kata és Gáspár Sanyi is – egy ismert embert parodizálva addig-addig hülyéskedtem és röhögtünk, hogy nagyjából 23-szor kellett felvenni a jelenetet, mire sikerült komolynak maradnunk – idézi fel a film másik rendezője, Kern András. – Arra is emlékszem, honnan jött a film ötlete. Megláttam Andy Vajnát az Iparművészeti Múzeumban, ahol a magyar és külföldi filmeseknek volt találkozója. Távolról ismertem őt, korábban Los Angelesben találkoztunk egy filmfesztiválon. Odamentem hozzá, és megkérdeztem: ’Te szeretsz színházba járni?’ Azt felelte: igen. Mondtam neki, hogy akkor másnap este jöjjön el, és nézze meg A miniszter félrelép című angol vígjátékot az előadásunkban. Miután megnézte, odajött hozzánk, és azt mondta, csináljunk ebből filmet. Még aznap éjjel megszerezte a jogokat Ray Cooney-tól, és két nappal később elkezdtük filmre írni a darabot.”

Andy Vajna, Koltai Róbert, Kern András és Gáspár Sándor a forgatáson (Fotó: Smagpictures)

„Láttam, miként megyek tönkre”

Bár producerként volt jelen, a film egy részét Andy rendezte. „Volt egy ablakon történő kirepülésem egy tolókocsival – emlékszik vissza Gáspár Sándor. – Amikor kirepültem az ablakon, senki nem szólalhatott meg a szigorú szabályok miatt, csak Andy. Többször vettük fel a jelenetet, és az ő első mondata minden alkalommal az volt: ’Csámpi, jól vagy?’ A másik, ami eszembe jut, hogy úgy éreztem magam Koltai Robi és Kern András között ’állva’, mintha mindkét dobhártyámat hangrobbanás érné. Úgy tűnt, hogy amikor köztük vagyok, nem tudnak halkan beszélni.” Egy szívfacsaró emléket is felidézett. „Csináltak rólam egy műanyag embert, egy forgatási kelléket, akinek a haja, a bőre és a ruhája ugyanúgy nézett ki, mint az enyém. Ezt a figurát a stúdió sarkába ültették, így amikor reggel bementem, mindig találkoztam önmagammal. Már ez is fura élmény volt, de ami ennél bizarrabb, hogy a forgatás hetei alatt láttam, miként megyek tönkre – mármint az élethű másom. Kezdett kiszáradni, össze­töpörödni… Szóltam is, hogy takarják le, mert nem bírom nézni. Ez nem felhőtlen történet, de emlékezetes.”

Dobó Kata és Koltai Róbert a film egyik jelenetében (Fotó: Smagpictures)

Pucér poén

Kamarás Iván számára is felejthetetlen élmény volt a forgatás. „Dobó Katának és nekem is sorsfordító volt ez a film, hiszen országos ismertséget kaptunk általa, és rengeteg nagy színész között dolgozhattunk. Hálás vagyok a sorsnak és Andynek is, hogy – mindössze 24 évesen – ilyen lehetőséget kaptam. A forgatás kedvéért kezdtem lejárni bokszolni, és ez a sport aztán tíz éven át kísérte az életemet. Drámai színészként indultam, ez a film volt az első vígjátéki karakterem. Ebből kifolyólag még csetlő-botlónak látom magam, de talán az esetlenségével együtt is szerethető figura.” A színházi előadásban Kaszás Géza játszotta ­Marosi Róbert szerepét, és az ő alakítását látva Iván tudta, hogy a törölközőelhagyós meztelen jelenetet ő sem hagyhatja ki. „A színházban óriási sikere volt a közönségnél ennek a jelenetnek, nagyon nagy tapsot kapott. Ezért tudtam, hogy bár nem minden esetben pártolom a filmes meztelenkedést, ezt be kell vállalnom, mert fontos poén.”

Kiemelt képek: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!