Napi friss

Szoboszlai Dominikot a világ egyik legjobb focistája dicsérte az egekig

A magyar focista komoly visszaigazolást kapott, hogy jó úton halad.

Szoboszlai Dominik már tizenévesen kitűnt focis társai közül. 2017-ben a világ legtehetségesebb 17 éves futballistái közé sorolták, majd két évvel később a goal.com az 50 legtehetségesebb csodagyereket rangsoroló lista 21. helyére tette. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2020 januárjában a világ ötven legtehetségesebb labdarúgójaként emlegette, ugyanez év októberében pedig bekerült a Golden Boy-díj legjobb húsz labdarúgója közé, ahol a 8. helyen végzett. Tavaly novemberben megörökölte Szalai Ádámtól a magyar válogatott csapatkapitánya címet. Most, 22 évesen, két nagynevű osztrák és egy német futballcsapat után pedig ott tart, hogy a világ egyik topcsapatához, a Liverpoolhoz igazolt. Az egyesület a hírek szerint 70 millió eurót, azaz 26 milliárd forintot fizetett érte. Szoboszlaira – aki ezzel minden idők legdrágább magyar futballistája lehet – az olimpiai bajnok brazil labdarúgó, Neymar is felfigyelt már, és nemrégiben így beszélt róla egy interjúban: „Az az igazság, nincs sok időm meccseket nézni. De hallottam, hogy nagy csapatok is megkeresték, a futballba pedig bármi megtörténhet. Szerintem benne van a lehetőség, hogy naggyá váljon. Nagyon kíváncsian várom, mi lesz vele a következő években. És a legjobbakat kívánom neki.”

Neymar is elámult a magyar focista láttán (Fotó: Getty Images)

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!