Napi friss

Krausz Gábor: „Semmi extra nem történt velem mostanában, így nincs is miről beszámolnom”

Fekete humorral éli túl a csalódást.

Valaki könnyen tovább lép, valaki nehezebben dolgoz fel egy szakítást. Valaki rögtön tud békét kötni, míg mások hallani sem akarnak többé az exükről. Persze nem mindegy, hogyan és miért ér véget egy kapcsolat. Hogy csak egyszerűen elmúltak egyik, másik vagy mindkét oldalon az érzések, vagy esetleg közrejátszott egy harmadik fél, aki miatt felszarvazva, átverve érezheti magát az ember. Tóth Gabi és Krausz Gábor váratlan kenyértörésében, úgy fest, az utóbbi is közrejátszott. A séf ugyanis nem tett lakatot a szájára, és a válásukról szóló posztjában ravaszul elrejtette az okot, a harmadik felet, amikor úgy fogalmazott: „Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet…” Az ország pillanatok alatt összetette, hogy Gabi egyik táncos kollégájáról, a Fricska táncosáról lehet szó, mindez pedig már másnapra be is bizonyosodott, amikor megjelentek az első közös képek az énekesnőről és Papp Máté Bencéről.

Majd a napokban Krausz egy Tóth Vera esküvőjén készült kép alá – amin Gabi is rajta van – szintén egy epés kommentet rittyentett. Annyi fehér szívecskét tett, ahány ember látható a képen, de csak mindössze három szív izzik pirosan, ami a sógornőjének, a kislányának és egy másik, valószínűleg a rokonságból való kislánynak szól. Mi sem nyilvánvalóbb, minthogy a séf fekete humorral próbálja túlélni a csalódást, és ahol lehet, kicsit odaszúr volt nejének, hiszen az énekesnő hónapokkal ezelőtt egy Fricska-kép alatt ugyanígy, a fehér szívecskék között egy pirossal tudatta Mátéval, hogy szereti. És noha Krausz fájdalma valószínűleg nem kicsi, úgy tűnik, igyekszik nem elveszíteni a humorát. Nemrég egy konditermes videót is megosztott, ami alá az X-Faktor korábbi győztesének, Alee-nak a Lesz*rom című számát vágta be. Munkatársunk nemrég telefonon érte el a sztárséfet, aki ismét vicces kedvében volt, és miután hogylétéről érdeklődtünk, nevetve csak annyit mondott: „Semmi extra nem történt velem mostanában, így nincs is miről beszámolnom.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!