Nekem a munka…
a menedék, a biztonság, ahol kiélhetem a kreativitásomat. Ha nem lenne munkám, féllábúnak érzeném magam.
Smink nélkül…
élem a civil életem. A színpadra lépés előtt épp elég festéket kenek az arcomra ahhoz, hogy kielégítsem ez irányú vágyaimat, illetve szépnek, üdének és nőiesnek érezzem magam.
Az első szerelmemmel…
a mai napig nagyon jó viszonyt ápolok. Ő Svédországban él, gyakran levelezünk, és ha hazalátogat, igyekszünk úgy szervezni a programjainkat, hogy össze tudjunk futni pár percre.
Egy férfiban…
a legfontosabb a humorérzék, de az sem baj, ha intelligens, ápolt, és van hozzám türelme.
Jókedv és vidámság nélkül…
nem érdemes élni, és ennek a pandémia is nyomatékot adott. Nem volt okunk nevetni, és ez elképesztő károkat okozott az emberek mentális egészségében.
Ki tud hozni a sodromból…
az értetlenség, a hozzá nem értés, a totális amatőrizmus, amit nagyon nehezen viselek.
Soha nem szólok bele…
a barátaim magánéletébe, csak simán támogatom őket, bármit is csinálnak, még akkor is, ha nem feltétlenül értek egyet velük. Barátként az én dolgom az, hogy mellettük álljak és támogassam őket.
A szekrényemben a legtöbb ruha…
olyan, amit gyakorta hordok vagy olyan, amit ugyan nem hordok, mert nem a méretem, de még nem szeretnék megszabadulni tőlük, abban reménykedve: egyszer belefogyok.
Ha eldöntök valamit…
amellett a végsőkig kitartok, kivéve, ha a dolgok közben alakulnak, és megváltozik a véleményem. Ebben az esetben az új döntésem mellett tartok ki, egészen addig, amíg azt is meg nem változtatom… Hiába, igazi nő vagyok…
Kiemelt kép: Story-Best Magán/fotocentral.hu
