Napi friss

Király Linda – Whitney Houston emlékezett rá

Az énekesnő nem akármilyen előadással állított emléket a 2012-ben elhunyt szupersztárnak.

Eddig soha nem látott szuperprodukcióval rukkolt elő Király Linda a hétvégén, a Szerencse Szombat adásában. Az énekesnő nagy ikonja, Whitney Houston egyik dalát adta elő, aki a múlt héten lett volna 60 éves. Linda egy hatvan négyzetmétert beterítő szoknyában állt kamerák elé, hogy méltó emléket állítson annak a nőnek, aki zeneileg inspirálta, és segített megtalálni a saját hangját. „Biztos vagyok benne, hogy énekesnőként nem vagyok egyedül azzal, hogy Whitney volt a példaképem. Nála egy hangban benne volt minden érzelem, úgy adta elő. Csoda volt minden hang, amit kieresztett – mesélte Linda, aki azon szerencsések közé tartozott, akik személyesen is találkozhattak a legendás énekesnővel. – Az amerikai Universal kiadóval írtam alá egy szerződést, kiküldtek Los Angelesbe számos producerrel dolgozni. Egy barátnőm egy hotel bárjában dolgozott, abban a hotelben, ahol sajnos Whitney később meghalt. Felhívott, hogy ha végeztem a kiadónál, menjek be a bárba, aztán ha ő is végez a munkával, elmegyünk vacsizni. Már záróra volt, vártam, hogy összepakoljon a barátnőm, amikor egyszer csak belépett Whitney. Nagyon szerencsés vagyok, a mai napig csipkedem magam, hogy kikkel dolgoztam együtt, de a példaképemet látni mindent felülmúlt. Bejött a bárba, és lefagytam. A barátnőm odarohant hozzá, elkezdtek beszélgetni, aztán integetett Whitney, hogy menjek oda. Azt hittem, összeesem, remegő térdekkel odamentem, megfogta a kezemet, leültetett maga mellé, és elkezdtünk beszélgetni. Elmondta, hogy látta a Universalban a falon a fotómat, és felismert, tudta, hogy én vagyok a New York-i magyar lány, tudott rólam dolgokat. Beszélgettünk arról, hogy ebben a szakmában a legfontosabb az, hogy család legyen körülötted, és hogy senkiben nem bízhatsz” – emlékezett vissza Linda.

Kiemelt kép: Király Linda

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!