Napi friss

Márió, a harmonikás és Csocsesz – Már-már kísérteties a hasonlóság a sorsuk között

Sokan nem is gondolják, mi mindenben hasonlít az életük. Összeállításunkban most több különös egyezésre is fény derül.

Évtizedek óta jóbarátok, nem egyszer énekeltek már közösen, dalt is írtak, videóklipet is készítettek. Még abban is hasonlítanak, hogy mindketten kisgyerekek voltak, amikor először szólaltattak meg egy hangszert. Kezdjük Márióval!

A Dáridó hozta meg az áttörést

„Becsületes, kispénzű emberek voltak a szüleim, akik számára mindennél fontosabb volt a gyermekeik öröme – mesélte Márió a szüleiről. Áldozatkészségükre jellemző, hogy amikor fiuk ötévesen egy balatoni rokonlátogatáson meglátott egy tangóharmonikát, és beleszeretett a hangszerbe, hónapokon át túlóráztak, hogy összeszedjék rá a pénzt. – A fizetésükhöz képest roppant drága dolog volt ez, de mindenre képesek voltak értem. Ilyen emberek voltak ők…”

Csocsesznek már a sírása is a jódlizáshoz hasonlított, legalábbis a szomszédok szerint. Nyolcéves volt, amikor nagymamájától megkapta első hangszerét, az azóta is féltve őrzött furulyáját, 12 évesen pedig elkezdett klarinétozni. Már tizenéves korukban mindketten közönség előtt játszottak, de nemcsak idehaza, hanem külföldön is, Márió többek közt Itáliában, Csocsesz pedig Ausztriában. A nagy áttörést, az országos sikert a TV2-n futó Dáridó című műsor hozta meg nekik, ahol Csocsesz a zenekar tagja volt, harmonikás barátja pedig a produkció egyik állandó szereplője.

Csocseszt Lajcsi oldalán ismerte meg az ország (Fotó: Archív)

Támogatták egymást a bajban

A személyes boldogságot is megtalálták, igaz, ez Máriónak nehezebben ment. Első házasságából született gyermeke 17 napos korában elhunyt, házassága pedig tönkrement. Aztán rátalált a szerelem a zeneterapeutaként és tanítóként dolgozó Annamária személyében, aki kislányt szült neki, Esztert. Sümegen, egy családi házban rendezkedtek be.

Csocsesz imádott felesége, Gyöngyike oldalán élt boldog családi életet. Házuk Andika, a zenész nevelt gyereke, Sándor fia és Karolina nevű lánya zsivajától volt hangos. Hogy is gondolhattak volna arra, hogy hirtelen vége szakad mindennek? Sajnos azonban így lett. 2021-ben mindketten megözvegyültek. Csocsesz felesége márciusban hunyt el. Az 58 éves asszony a koronavírus-járvány áldozata lett, 17 napig küzdött, végül a szervezete feladta a harcot. Annamáriáról 2021 tavaszán derült ki, hogy leukémiában szenved. Márió elmesélte, hogy bizakodón álltak a kezeléshez, hiszen a felesége jól reagált a terápiára. A kezelés egyik végső lépése lett az őssejtbeültetés, amelyről tudták, hogy kockázatos, de bíztak a sikerében. Azonban a transz­plantáció után szövődmények léptek fel, és Annamária október 2-án elhunyt. Mind a két művész csoda szép dallal emlékezett meg elhunyt párjáról, és természetesen támogatták egymást a gyászban. „Márió mellett állok, ahogy az összes barátja és kollégája is. Osztozunk a gyászában, és segítünk, amiben csak tudunk, nem hagyjuk magára ebben a nehéz időszakban. Tudja, mindenben számíthat rám” – nyilatkozta akkor Csocsesz.

Ők voltak a Dáridó sztárjai (Fotó: Archív)

Új szerelmeiket régóta ismerik

A különös egybeeséseknek pedig még nincs vége! A két férfiban az is közös, hogy egy évvel feleségük halála után rájuk talált az új szerelem. Ráadásul olyan asszony oldalán, akiket korábban jól ismertek és barátok voltak, és akik vigaszt nyújtottak a gyászukban. Csocsesz párját, ­Angélát a Muzsika TV-ből ismeri, gyakran beszélgettek. Miután a zenész elvesztette a feleségét, még barátokként utaztak el Törökországba, ahonnan már párként tértek vissza. Máriónak sem kellett sokáig keresgélnie. „Izabella a bátyám feleségének a testvére. Ő is özvegy, egyedül nevelte a lányát, aki én lányomnál, Eszternél egy évvel fiatalabb. Évek óta ismerjük egymást, sok szülinapon, családi eseményen találkoztunk. Működött köztünk a kémia minden értelemben, szóval a tettek mezejére léptem” – mesélte a harmonikás.

Ezek után talán nem is meglepő, hogy a két jóbarát kedvtelései is ugyanazok. Mégpedig a főzés és a kertészkedés. Márió szabadidejében sümegi kertjét gondozza, vagy másik szenvedélyének a bográcsozásnak hódol. Legszívesebben pörköltet készít, még pacalból is, sőt az utóbbiból egy alkalommal a belga vendégei is repetáztak. Csocsesz néhai felesége orchideáit gondozza. Mint mesélte, kitanulta az egzotikus virág nevelésének csínját-bínját, azt pedig, hogy milyen jól főz, A Konyhafőnök VIP című műsorban is bizonyította már.

Mi a valódi nevük?

Hasonlítanak abban is, hogy a művész­nevükön ismeri és szereti őket a közönség, ugyanis egyikük sem a saját nevén lett ismert. Csocsesz valódi neve Kiss Attila, Márió okmányaiban pedig Bock Attila szerepel.

Kiemelt képek: Schumy Csaba, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!