Címlapsztori

Csocsesz: „Megtaláltuk egymásban azt, akit kerestünk”

A zenész és párja, Angéla összeköltözése zökkenő­mentesen ment, ha volt is némi nézeteltérés, azon gyorsan átlendítette őket a humoruk.

Nyolcéves körül lehetett Csocsesz, amikor felkereste a legközelebbi templom plébánosát, hogy szeretne furulyázni a karácsonyi misén. A pap miértjére azt válaszolta, hogy örömet okozzon a nagymamájának. A meglepetés sikerült, a nagymama a könnyeit törölgette örömé­ben, ő pedig ott maradt a templomban ministránsként. A kedves történetet az énekes azóta is szívesen meséli, főleg az ünnep közeledtével. Már párja, Puskás Angéla is hallotta. Mint ahogyan azt is, hogy szenteste az ünnepi menü rántott ponty lesz ecetes krumplisalátával, no meg szabolcsi töltött káposzta. „Ez nálunk a családi hagyomány, aminek Angi is örült, nem is lennénk együtt, ha vegetáriánus lenne, és nem enne húst” – mondja nevetve Csocsesz. De a viccet félretéve, úgy tűnik, az énekes és párja remekül megérti egymást, ahogyan mondják, rózsaszín ködben élnek, mégpedig egy fedél alatt.

Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu

Kapcsolatuk barátságból vált szerelemmé valamikor tavasszal, amikor mint két jó barát, együtt utaztak el Törökországba kikapcsolódni, ahonnan már párként tértek haza. „Belecsaptunk – mondta a rá jellemző széles mosollyal Csocsesz –, hagytuk magunkat sodorni az árral. Úgy voltunk vele, meglátjuk mi lesz ebből.” „Nem éreztük, hogy ezzel veszélyeztetnénk a barátságunkat – így Angéla –, szerintem a szívünk mélyén tudtuk, hogy van közös jövőnk. Csocsesz azt javasolta, azt tartsuk szem előtt, hogy örülünk egymásnak, és megnevettetjük a másikat. Mi még akkor is nevettünk, amikor Erdélyben mindentől távol defektet kapott a kocsink…”

Kevés lett a szekrény fele

Nyáron Csocsesz minden bizonnyal már tudta, hogy Angéla és ő hamarosan összeköltöznek, hiszen ezt mondta a Storynak: „Nem kapkodunk el semmit sem, mondjuk úgy, próbaidőszakon vagyunk, de napról napra bizonyosabbak vagyunk abban, hogy ez egy szép, jól működő szerelem, úgyhogy inkább előbb, mint utóbb közös lesz a lakcímünk.” Nem kapkodtak, hol Angélánál időztek, hol Csocsesz házában, utóbbiban egyre többet, így tulajdonképpen az élet hozta, hogy összebútorozzanak. Bár talán nem ez a legtalálóbb kifejezés, mert bútora mindkettőjüknek volt, így Angéla azokat édesanyjához, egykori leányszobájába vitte át. „Kettővel hátrébb léptem, hogy otthon érezze magát nálam Angi. Ő költözött, neki volt minden új, szerettem volna, hogy ne a készbe jöjjön, hanem érezze, hogy a közös otthonunkat együtt alakítjuk ki, és neki ebbe van beleszólása. Kevés lett volna, ha csak a fél szekrényt ürítem ki, úgy nem fértek volna el a ruhái” – kacsint egyet nevetve Csocsesz, aki hagyta, hogy párja hol egy díszpárnával, hol egy szép vázával alakítsa saját stílusához a közös otthonukat, sőt örült is neki.

Most lesz az első közös karácsonyuk (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Óra helyett gurulás ébreszti

De a nevetés és a humor azért kellett. Mert bár két szerelmes felnőtt költözött össze, akik tudták, mit akarnak egymástól és a kapcsolatuktól, de azért csak össze kellett csiszolódni. Ezt pedig nem veszekedéssel, hanem humorral oldották meg. „Mondtam Anginak, hogy mennyire szeretem simogatni a szép, hosszú szőke haját, de nem a lefolyóban. Utána már nem kellett hajszálakat szedegetnem a fürdő­szobában. Máskor meg ő volt az, aki mivel nem ébredtem fel akkor, amikor kellett volna, átgurult rajtam az ágyban. Azóta is így ébredünk, átgurul rajtam, aztán valamelyikünk megy, és főz egy feketét. Persze legtöbbször én – teszi hozzá az énekes, és nem tagadja, szeret Anginak udvarolni, szereti, ha együtt nevetnek, ha együtt főznek, vacsoráznak, utaznak. – Megtaláltuk egymásban azt, akit kerestünk, és ezt mindketten az élet nagy ajándékának tekintjük. Nekünk lesz miért hálát adni idén év végén.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu