Napi friss

Falusi Mariann – Horgas Eszter támogatja a nehéz időszakban

A fuvolaművész azt is tudja, mi jelentene gyógyírt az énekesnő számára.

Falusi Mariann és Horgas Eszter hosszú évek óta dolgoznak együtt különböző produkciókban. Ezúttal a fuvolaművész gálakoncertjén lépnek közösen  színpadra augusztus 13-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Kapcsolatuk azonban nem csak a munkára korlátozódik, Eszter igyekszik lelkileg is támogatni Mariannt Lang Györgyi halála után. „Lesznek ezen a koncerten nehéz pillanatok is, mert sok művész van, akit el kell engedni – árulta el Horgas Eszter a Fideliónak adott, Falusi Mariann-nal közös interjújában. – Olyanok, akik az elmúlt harminc évben erősen jelen voltak, és őket is szeretném behozni. És kell is kicsit erről beszélni, mert Mariann most egy nagyon nehéz időszakon megy keresztül. Sokat gondolkodom rajta, hogyan tudnék neki segíteni, de nyilván itt nem lehet segíteni, csak lenni. Mindig csak ide jutok, hogy nagyon szeretem őt… – mondta a fuvolaművész, mire Mariann hozzátette, Eszter gyakran felhívja őt.– Ennyit tudok adni! Nem lehet senkit sem pótolni. Ez maga az élet, amiben, ha elveszítünk fontos társakat, akkor nagyon nehéz a hogyan tovább” – magyarázta Horgas Eszter.

A beszélgetés során felmerült a tanítás is, hiszen a fuvolaművész jó ideje egyengeti fiatal művészek útját. Falusi Mariann azonban úgy érzi, nem tud tanítani, és nem is lenne hozzá még türelme. „Belül most valami azt mondja nekem, hogy ez lenne a jelenlegi problémáidra a megoldás. A tanítás! Lenne körülötted pár kölyök, akik imádnának. Hisz te egy tyúkanyó vagy! Kellenek emberek, akikről gondoskodhatsz! Akiket szeretsz, akik lefoglalnak, akikkel dolgod van, és amit ők visszaadnak, az maga a gyógyítás” – fejtegette Horgas Eszter Falusi Mariann-nak.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!