Napi friss

Rózsa György máig nem engedte el a feleségét – „Miért kellene elengednem valakit, akit szeretek?”

A most 75 éves tévés több mint húsz éve vesztette el a nejét rövid idő alatt.

A legendás tévés úgy érzi, a sors rengeteg csapást mért rá az utóbbi évtizedekben. Több szerettét is túlságosan hirtelen veszítette el, imádott felesége is egy hónap alatt ment el. „Az én életem, egészen Éva haláláig, 53 éves koromig, patakzott. Ez a kedvenc szavam rá. Minden ment. És még akkor is, ha nem sikerült valami, átléptem rajta.És akkor egyszer csak belevágott az életembe a sors – mondta az egykori tévés a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásában. Azt is bevallotta, a feleségét máig nem engedte el, és noha ezt a barátai furcsálják, szerinte ez így van rendjén. „Lehet, hülyén hangzik, de én nagyon intenzíven együtt vagyok még mindig a feleségemmel. Hát nem úgy beszélgetek vele… Nehogy azt gondoljátok, hogy ‘elmebeteg szegény, mert magában beszél’, de sok mindenben végiggondolom, mit mondana most az Évi, mit tanácsolna, mit reagálna. Ez az egyik. A másik, hogy a lányunkban nagyon sokszor látom őt. Éva még mindig él nekem. A barátaim közül többen mondják, ’már el kellene engedni’, vagy hogy ’miért nem engeded el?’, de soha nem értettem meg ezt a gondolkodásmódot. Miért kellene elengednem valakit, akit szeretek? És akarva-akaratlanul többször is eszembe jut, gondolok rá. Nekem jót tesz, hogy van.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!