Napi friss

Majka Curtisről: „Le vagyok tiltva nála mindenhonnan”

A tévés-rapper több platformon is próbált üzenni korábbi zenésztársának, mindhiába.

A két zenész tavaly júliusban szakította meg a közös munkát, immár másodszor. Az elválás kezdeten többé-kevésbé békésen zajlott, majd néhány hete a közösségi médiában üzengetek egymásnak. Majka elmondása szerint privátban egy éve beszéltek utoljára, ő megpróbált kapcsolatba lépni az újpesti fenegyerekkel, de eredménytelenül. „Volt olyan, hogy üzentem neki, amikor már előtte volt valami más, de nem kapja meg, mert le vagyok tiltva nála mindenhonnan. Tudom a Judit számát, neki is üzentem, ő sem válaszolt. Nem zárkózom el attól, hogy ez a dolog rendbe jöjjön, de nem akarom mindenáron. Nem szólhat arról az életed, hogy olyan emberekkel foglalkozol, akik nem szeretnék, hogy foglalkozz velük” – fejtette ki az álláspontját Majka Osváth Zsolt 1kanapén című műsorának vendégeként.

Tagadhatatlan, az elválás óta Curtist egyre nagyobb feladatok találják meg az RTL képernyőjén, Majka mégsem tart attól, műsorvezetőként konkurenciát jelenthet számára. „Attila egy jó szereplő, jó karakter, de attól nem félek soha, hogy Attilából műsorvezető lesz. Ő a világ legjobb vendége. Kicsit olyan, mint Ganxsta Zolee, de nem állna jól neki ez a szerepkör – mutatott rá a rapper, aki reméli egykori barátja él majd a kínálkozó lehetőséggel. – Nagyon bízom benne, hogy most ő ezzel, hogy odafigyel rá az RTL, csinál dolgokat, és tudja, hogy mellékpályára kell helyezni egy csomó olyan rossz dolgot az életében, amik eddig befolyásolták. Hozzáteszem, hallottam is, hogy ez megtörténik. Azért nekünk sok közös barátunk van, úgyhogy hallottam, hogy ezzel jól áll. Csak hát ehhez nekem mi közöm? Miért kell engem ebbe belekeverni egy év után?” – mondta el Majka, utalva Curtis néhány héttel ezelőtti posztjára.

Az ózdi rapper nem tartja valószínűnek, hogy egyhamar újra egy színpadon láthatjuk őket. „Második esély mindig mindenkinek jár, mert elsőre el lehet rontani. Ez viszont neki mára harmadik lenne. Ezért nem hiszem, hogy ebben a formában, ahogy korábban, az megvalósulna.”

Kiemelt képek: TV2; Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!