Napi friss

Dolly megtörte a csendet: „Nekem nem kell megvédenem magam, mert nincs miért”

Az állatkínzási üggyel kapcsolatban látszólag van néhány furcsa ellentmondás.

Az énekesnő hetek óta nem színpadi munkássága kapcsán, hanem egy horrorba illő állatkínzási ügy miatt áll a figyelem középpontjában, amiről már a Story is írt. Dolly a Tények Plusznak hosszú hallgatás után nyilatkozott. Egykori menedzsere, P. Rita, az ügy másik érintettje is megállt a Tények kamerái előtt, de ő és Dolly teljesen más történetet meséltek el. „Fogalmam nem volt, hogy ott milyen állapotok uralkodtak. Tudja, mikor lett erről fogalmam? Amikor megláttam az első cikkeket és a hozzátartozó fényképeket. Akkor én is leültem, és azt hittem, hogy nem jól látok – mondta a TV2 kamerái előtt az énekesnő. – Most volt elég! Tulajdonképpen most azért beszélünk, mert most lett az, amikor ez a történet már átlépett egy bizonyos határt. Azt gondolom, hogy nekem nem kell megvédenem magam, mert nincs miért.”

Az egykori menedzser, Rita szerint a telep nem működhetett volna Dolly tudta nélkül, és az énekesnő vitt oda kutyákat szaporítás céljából. Dolly azonban állítja: ez csak kitaláció. Annyi azonban bizonyos, hogy Dolly a botrány kirobbanásakor a telepre sietett. „Felhívott engem Rita, és parancsoló üzemmódban azt mondta, hogy most azonnal beülsz a kocsiba, lejössz ide, és elviszel innen néhány kutyát, mert itt van mindenféle szervezet, és el fogják vinni az összes kutyámat. Mondom, én is megdöbbentem, és azon gondolkodtam, hogy most mit csináljak, mert még mindig az volt bennem, hogy segíteni kell Ritának, hogy ne vigyék el tőle a kutyáit, és fogalmam nem volt róla, hogy milyen látványban lesz részem” – mondta később az interjú során Dolly, aki nem sokkal korábban  még azt állította, hogy csak az újságcikkekből értesült arról, milyen állapotok uralkodtak a telepen, ezzel ellentmondásba keveredve önmagával.

A helyzet egy különös mellékszála, hogy Dolly és Rita egykor olyan szoros viszonyban voltak, hogy Dolly örököseként is menedzserét nevezte meg. „Úgy láttam, hogy ő egy nagyon rendes és önzetlen valaki, ezért úgy gondoltam, olyan mindegy, valakire írassam a házamat meg a rettentő nagy vagyonomat, ami van, és akkor csináltam egy végrendeletet, aminek ő lett a kedvezményezettje – mondta Dolly Ritáról, aki a menedzseri teendőket sokáig teljesen ingyen látta el. – Teljesen normálisnak tűnt számomra, hogy ő segíteni fog nekem, ezért akkor ő semmiféle juttatást, meg semmi ilyesmit nem kért, sőt kifejezetten mondta, hogy ő ezt csak jóindulatból csinálja. Úgy éreztem, hogy akkor mégiscsak nekem is kell adnom neki valami nagyobb összeget, és ezt úgy gondoltam, hogy az a legjobb, ha kutyákat veszek neki, mert mindig azzal jött, hogy itt meg ott meg amott van egy olyan kutya, amelyik régi vonalú, amelyik majd jól tenyészthető, és azt kérte, hogy azt akkor vegyem meg neki. Szerintem az évek alatt volt 8-9 kutya, amit vehettem.”

Dolly és Rita egykoron azt tervezték, hogy együtt összeköltöznek egy helyre a kutyákkal együtt. „Ő azt mondta, hogy azért kell elköltöznünk, mert hogy ha sikerül elköltöznünk, akkor most már végre ezek a kutyák már nemcsak a pénzt viszik – mármint az én pénzemet, ezt ugye tegyük hozzá –,  hanem akkor már lehet őket tenyészteni rendesen – magyarázta Dolly, aki habár végrendeletében örökösként nevezte meg Ritát, állítja, azt sem tudja, hol lakott, és így azt sem tudta, hol van az ebtelep, ami egyébként a Dolly Roll kennel nevet viselte. – Az, hogy ő mekkora helyen lakik, vagy hogy lakik, az nem az én dolgom. Én mindent megtettem, amivel úgy gondoltam, hogy őt segítem. Azzal, hogy én kutyákat vettem neki, mert miért ne vehettem volna, bárkinek vehetek, ha éppen úgy gondolom, hogy neki ezzel örömet okozok. Miért ne? De hát onnantól kezdve az az állat nem az én felelősségem. Én évente kétszer átlagban lementem Gyöngyösre, de akkor is az édesanyja lakásán voltunk, mert nekem nem volt arról tudomásom, hogy ő hol lakik. Tehát, hogy ezt a bizonyos telepet, amiről most szó van, annak a címét én nem is tudtam. Nem vagyok semmiért hibás, én tiszta vagyok. Azt gondolom, hogy az igazság azért igazság, mert majd ki fog derülni, mert az igazság az mindig kiderül, és hogy az is kiderül, mi volt az az indíttatás, amiért ez az egész botrányos rágalomhadjárat az én irányomban elindult” – zárta nyilatkozatát Dolly, amit egy ügyvédi felszólítás követett, miszerint innentől kezdve minden rágalmazó ellen eljárást indítanak majd.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!