Napi friss

Járó Zsuzsa – Előadás közben kapott pánikrohamot

A színésznőt kollégája segítette át a nehéz időszakon.

Járó Zsuzsa 28-29 éves korában szorongós volt, folyamatosan azt képzelte, hogy mindenféle rákja van. „Nyelv, bőr, agy, egy idő után már nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy meg fogok halni. Minden héten orvosnál voltam, aztán ehhez jöttek a pánikrohamok is. A Különóra című előadás közben, amiben Gálffi Lászlóval játszottunk együtt, konkrétan a színpad kellős közepén, előadás közben kaptam rohamot. Lezsibbadt a karom, nem tudtam beszélni, Laci segített át ezen az egészen. Utána mentem el pszichológushoz. Egyszer. De sokat beszéltem neki magamról, ő pedig a végén azt mondta, jól látom, jól elemzem magam, pontosan tudom, mit kellene csinálnom. Kaptam tőle otthoni feladatokat, és gyakorlatilag elmúltak a rohamaim. És akkor lettek a macskáim, mert azt éreztem, túl sokat foglalkozom magammal, ez a legnagyobb baj. Hazamegyek, szorongok, hogy lesz-e munkám, lesz-e pénzem… – mondta a Best podcastban a színésznő, aki megnyugtatott: ma már jól érzi magát a bőrében.

A teljes adást ide kattintva hallgathatják meg.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!