Napi friss

Lang Györgyi – Fityiszt mutatott a betegségének, az utolsó másodpercig élte az életét

Úgy tartja a mondás, hogy a végén majd nem az számít, mennyi éved volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt az éveidben. Kétségtelen, Lang Györgyi túl korán ment el, de hogy 66 éve maga volt az élet, az egészen biztos.

Lang Györgyi hosszú és méltósággal viselt betegség után örökre elaludt, adta hírül a Bors. Nincs többé, aki példát mutat arról, hogy az életigenlő hozzáállás igenis megkönnyíti a betegséggel vívott harcot. Nem lesz többé, aki a Klubrádió Ötös című műsorában viccelődjön szerda délelőttönként. Barátai és családja az utolsó perceiben is vele voltak, ahogy betegségében sem hagyták magára soha.

28 éves korában, amikor diagnosztiázálták nála a sclerosis multiplexet, még sokáig nem jelentkeztek a tünetek. A hosszú távon bénuláshoz vezető betegség pedig végül sajnos nem is kímélte, évek óta kerekesszékbe kényszerült. Idővel megbékélt a helyzetével, és ugyanúgy a közönség, a színpad éltette, mint huszonévesen, amikor színészként dolgozott, vagy 1981-ben, amikor Falusi Mariann-nal megalapították a Pa-dö-dőt. Koncertezett, utazott, tette a dolgát, amennyire csak tudta, egészen haláláig. Sajnos 2021 decemberében, amikor egy stroke következtében a beszédközpontja sérült, a jobb karja pedig lebénult, már kevesen értették jól a szavait, de pozitív életszemlélete az elmúlt években is hatott, sokaknak mutatott példát.

Februárban, amikor a Best magazinnak mesélt az állapotáról, barátnője, Falusi Mariann tolmácsolta mondatait. „Teljesen jól vagyok, ennek ellenére folyamatosa felügyelet alatt állok, szinte egy percig sem lehetek egyedül. Tudom, szükségem van a segítségre, hisz nem tudom magam ellátni. De hogy még éjjel sem hagynak aludni, no azt már nem! Jó alvó vagyok, éjfélkor lefekszem, délelőtt tízig meg sem mozdulok, ennek ellenére alig tudom elérni, hogy magamra hagyjanak. Volt idő, hogy Maji – így tudta csak kimondani a barátnője nevét – hetente kétszer is itt aludt nálam, és éjnek közepén azzal riasztott fel: ’Györgyi, Györgyi, jól vagy?’” – mesélte pár hónappal ezelőtt a tőle megszokott jókedvvel.

Végül úgy hozta a sors, hogy álmában érte a halál. Utolsó interjúját áprilisban munkaadó rádióadójának adta. Kun Zsuzsa műsorvezető egyik kérdésére, hogy gondolkozott-e azon, vajon miért kapta a sorstól a betegségét, kendőzetlenül őszinte választ adott. „Habiszti és nagyképű voltam. Mindent jobban tudtam, ezt valahol le kellett stoppolni. Ez egy lecke volt” – mondta akkor.

Sokan gyászolják most. Akik szerették és ismerték, azoknak nem maradt más, csak a mérhetetlen űr, amit Györgyi maga után hagyott. Mindazok, akik végig mellette álltak, érthető módon most türelmet és időt kérnek a rajongóktól.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!