Napi friss

Nagy Alexandra – Főszerepet kapott egy filmben

Évekig láthattuk egy napi sorozatban, végre a mozivásznon is feltűnik.

Régi álma volt egy filmszerep, mióta véget ért a Barátok közt, több castingon is megfordult, mint meséli, vegyes eredményekkel. „Maradjunk annyiban, hogy nem egyszerű kitörni a skatulyából. De nem adtam fel, minden válogatóra elmegyek, amire csak tehetem, így jutottam el a Legénybúcsú Extra castingjára is.” Mint kiderült, Alex némi hátrányból indult, a rendező és a forgatókönyvíró az ő szerepére már a meghallgatása előtt kiválasztottak valakit, amiről természetesen mit sem tudott. Mindezt utólag mesélték el neki, mint ahogy azt is, hogy miután belekezdett a jelenetbe, a döntéshozók megváltoztatták a véleményüket, így végül ő kapta a szerepet. „Ez nekem egy fantasztikus visszajelzés. Elég meggyőzőnek találtak a szerepre ahhoz, hogy felülírják a döntésüket. Szóval a filmben én játszom Enikőt, akiről annyit elárulhatok, hogy talán nem a legkedveltebb karakter… – mondja nevetve a színésznő a story.hu-nak. – Akik eddig látták a filmet, imádták! Óriási élmény volt az első vetítés a közönséggel, minden kacajt a szívembe zártam. Csak azt tudom mondani, menjetek moziba, a Legénybúcsú Extra egy igazán üdítő vígjáték! Azt pedig, hogy ezután miként alakul a filmes karrierem, magam is kíváncsian várom!” – teszi hozzá mosolyogva.

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!