Napi friss

Felébresztették a mélyaltatásból Gálvölgyi Jánost – Lányai elárulták, mi volt az első kérdése

A színész múlt héten súlyos állapotban került kórházba, szerencsére mára túl van az életveszélyen.

Levették a lélegeztetőgépről, és már nem altatják Gálvölgyi Jánost, osztotta meg a jó hírt kisebbik lánya, Gálvölgyi Dorka, aki Facebook-bejegyzésében azt is megírta, hogy a színészre lassú gyógyulás vár. „Egyelőre még az intenzívosztályon ápolják, így nem tudtok vele kapcsolatba lépni, és kérjük, hogy legyetek türelmesek! Az elmúlt napok nekünk is nagyon nehezen teltek, minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, de valóban nagyon nagy szükség van most békére és nyugalomra. Néhány nap múlva a mi életünk már visszaáll a normál kerékvágásba, de apunak ez még néhány hét biztosan lesz. Vannak csodák, csak hinni kell!”

A bejegyzéshez tartozik egy videó is, amiben Dorka és nővére, Gálvölgyi Eszter üzennek az elmúlt napok fejleményeivel kapcsolatban. Mint kiderült, nem igaz, hogy Gálvölgyi Jánosnak tüdőembóliája lett volna, hanem összetett tüdő- és szívelégtelenség okozta nála a nehézlégzést. Eszter hangsúlyozta, hogy a mentősöknél elvégzett belső vizsgálatot és az ügyben indított rendőrségi nyomozást sem ők kezdeményezték. Megjegyezte, a mentőszolgálat azóta sem kereste őket hivatalosan, és bocsánatot sem kértek tőlük. „Amit nagyon fontosnak gondolok elmondani, hogy egyikünk sem kívánta azt, hogy apunak valami különleges bánásmódban legyen része – vette át a szót Dorka. – Annyit szerettünk volna, ami bárkinek, nektek is jár, hogy ha nem kap levegőt, ötven percen belül kiérjen hozzá a mentőautó.”

A színész lányai a család nevében megköszönték a rengeteg üzenetet, szeretet és támogatást. Végezetül Eszter elárulta, mit mondott Gálvölgyi János, miután felébresztették. „Az volt az első kérdése: ’Ugrott a Pintér Béla? (Gálvölgyi János a május 11-ére és a május 12-ére meghirdetett Marshal Fifty-Six című elaőadásaiban szerepelt volna – a szerk.) Ezúton szeretnénk mindenkit megnyugtatni, ha nem is pár héten belül, de reméljük, előbb-utóbb színpadra áll ismét” – mondta a videóban Eszter.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!