Napi friss

Marics Peti Járai Máténak: „Ennek a műsornak más az értelme”

A fiatal zenészt a Sztárban Sztárban való zsűrizése miatt kérdezték.

Számtalanszor vádolták meg a Sztárban Sztár alatt Marics Petit, hogy elég kesztyűs kézzel bánt a versenyzőkkel. A népszerű énekes úgy gondolja, hogy ebben a műsorában nincs szükség komoly szakmai értékelésre, mert a résztvevők már befutott előadók, akik letettek valamit az asztalra. „Elég fiatal vagyok ahhoz, hogy én itt osszam az észt, ez benne volt a pakliban. Azt meg nem lehet elvenni, hogy egyébként meg értünk már el olyan dolgokat a Milánnal ketten együtt, hogy ha egy véleményt már kinyilvánítunk, azt lehessen rá mondani, hogy ezek már konyítanak a szakmához valamit” – magyarázta a fiatal zenész az IstenEstben, miután arról kérdezték: milyen érzés volt a nála tapasztaltabb énekeseket értékelni a verseny alatt.

Valkusz Milán szerint Marics Peti fiatal kora ellenére jól állta a sarat a zsűriben. Járai Máté pedig hozzátette, hogy az elmúlt évekhez képest, mint például Presser Gábor – aki annak idején több évadon át a Megasztárban zsűrizett – idejében, sokat változott a zsűritagok összetétele. Úgy gondolja, hogy ma már inkább az számít, hogy ki mennyire felkapott, mintsem a szakmai hozzáértése. „Ennek a műsornak más az értelme, meg a logikai menete, itt nem kinevelünk sztárokat – válaszolta erre Marics Peti, aki úgy gondolja, hogy nem lehet a Megasztárt és a Sztárban Sztárt összehasonlítani. – Ülnek otthon az emberek, és egy hosszú melós nap után le akarnak lazulni, és nem biztos, hogy arra lesznek kíváncsiak, hogy ’fú, tesó, ez itt fitzben fél hangot csúszkált a negyedik sor végén’” – fejtette ki véleményét az énekes.

Kiemelt képek: TV2; RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!